2016. október 4., kedd

ORBÁN ÁLELLENZÉKE IS "MEZTELEN"

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Bartus László
2016.10.03


Elköltöttek 15 milliárd forintot, egyesek szerint még többet, hogy egy népszavazás szentesítse azt, amit az önkényúr már előre eldöntött. Nem számít a népszavazás eredménye, az csak arra való, hogy ne lehessen látni, ki dönt el mindent ebben az országban.

Erről szólnak hat év óta a "nemzeti konzultációk", de erről szólnak a csaló választási törvénnyel végrehajtott parlamenti választások is. Ezek mögött csak egy frusztrált és sértett akarnok ambíciói és egyéni döntései állnak. Rendszere addig él, amíg sikerül ezt elleplezni hazug szavazásokkal és "konzultációkkal".

Ezek kellékek, díszletek csupán. Szemfényvesztés, mert a diktátor már eldöntötte, oszt jónapot. Az egész hazug fasiszta diktatúrának azonban kell a demokratikus látszat, kell a hamis legitimáció, különben nem ömlik a pénz Brüsszelből, és talán még a magyarok is lázadoznának a nyílt diktatúra ellen. Ha látnák a valóságot. De nem látják.

S azért nem látják, mert Orbán ellenzéke nem teszi láthatóvá. Az ellenzéke statisztál ezekhez a csalásokhoz. Most először hullott le a lepel, amikor az ellenzék bojkottálta a rá kiosztott szerepet. Ez ennek a rendszernek a kulcsa, a többi mellébeszélés és merő hazugság. Meztelen a király, de meztelen az ellenzéke is.

Mert kicsoda Orbán Viktor, hogy a királyoknál is nagyobb hatalmat szerzett magának? Ki jogosította fel az alkotmányos rend megdöntésére? Senki. De ez addig nem derül ki, amíg az ellenzék eljátssza a demokráciát egy diktatúrában, és amíg fontosabb nekik a diktatúra pénze, mint a haza becsülete, hogy a költővel szóljunk.

Mivel a népszavazás nem veszélyeztette a pénzüket, ezért támogatták a civilek és az értelmiségiek javaslatát, hogy bojkottálni kell a népszavazást. Ha ez veszélyeztette volna a pénzüket, mint a parlamenti választás esetében, akkor azért kampányoltak volna, hogy mindenki menjen el, és szavazzon igennel. Érvényessé tették volna a népszavazást is.

Itt rontotta el Orbán, hogy a korrupt ellenzéket elfelejtette ezúttal lefizetni vagy csak a pénzzel megzsarolni. Ha fizet, képesek lettek volna a népszavazás mellé állni, és az igen szavazatra biztatni. Ami úgyis veszít. Így viszont kiderült nemcsak Orbán, hanem az ellenzék álnoksága is. Ha bojkottálnák az egész rendszert, Orbán állandóan ebbe a helyzetbe kerülne, hogy érvényesnek kell hazudnia az érvénytelent. S rajta röhögne a világ...


ITT OLVASHATÓ.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.