2016. október 4., kedd

NYOLC STRATÉGIAI HIBA, MELYEK A FIDESZ NÉPSZAVAZÁSI KUDARCÁHOZ VEZETTEK

SZEGEDI KATTINTÓS BLOG
Szerző: Trombitás Alfréd
2016.10.03.


Orbán Viktor fogatlan oroszlánként küzdhet tovább Brüsszel ellen, ám ezt elsősorban önmagának köszönheti. A Fidesz csapata csúfos kudarcot vallott ugyanis hazai pályán az esélytelennek tartott ellenzékkel szemben, és a miniszterelnök hiába próbál úgy viselkedni, mint egy győztes csapat edzője, már alig tudja megtéveszteni saját szurkolóit. Abban biztosak lehetünk, hogy az öltözőben mindenki megkapja a magáét, ám hiába üvölt le játékost, gyúrót, játékvezetőt, a stratégiai hibákat ő követte el. A Szegedi Kattintós összeszedte ezek közül a legfontosabbakat.

1. Most ütött vissza először az az önkényes törvényalkotási mechanizmus, melyet a kétharmad birtokában a Fidesz erőből tolt át a Parlamenten. Aktuális érdekeinek megfelelően módosította a népszavazásra vonatkozó jogszabályokat, így 50 százalékra emelte az érvényességi küszöböt. Ezzel nyilván minden ellenzéki népszavazási kezdeményezés ellehetetlenítése volt a célja, ám csapdát állított magának is. Orbánnak a Fidesz és Jobbik táborán kívül el kellett volna vinni a szavazófülkékbe még legalább egymillió embert, és ez azért nem sikerülhetett, mert a kormány szavahihetősége igen erős csorbát szenvedett az utóbbi hat évben. Orbán nem mérte fel megfelelően a társadalomban uralkodó hangulatot, mely egyfelől tényleg idegenellenes, ám sokaknál ezt az érzést felülírta az az óhaj, hogy betartsanak a kormánynak. A megváltoztatott választójogi szabályok is visszaüthetnek, hiszen ez a 2014-es választások előtt megalkotott konstrukció az akkori pártpreferenciákra lett kitalálva, ám ha a Fidesznek nem lesz már kétmillió hűséges szavazója, a szabályozás már az ellenzéknek kedvezhet.

2. Komoly stratégiai hibának bizonyult, hogy egyetlen ellenzéki népszavazási kezdeményezést nem engedett át a Fidesz szűrője, pedig ha például a vasárnapi boltzárral együtt tették volna fel a kérdést az állampolgároknak, akkor valószínűleg jobb esély lett volna az 50 százalék elérésére. Ez akkor is többet hozott volna a konyhára, ha közben a kormány ellen szavaznak a boltzár kérdésében. Orbán túlságosan hitt a mozgósításban, lebecsülte azokat az ügyeket, melyek a menekültválság mellett még foglalkoztatják az embereket, így sehogy sem tudta pótolni a hiányzó 10 százalék választót...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.