Szerző: Ur Anita
2016.10.22.
Sokszor hallom a coaching-ügyfeleimtől egy aktuális téma kapcsán: Én lezártam a múltat, ami elmúlt elmúlt, nem akarok többet foglalkozni vele. Nézzük, mi lesz a jövőben, azért vagyok itt, hogy továbblépjek! Egyrészt nagyon dicséretes a szándék és a tudatos lépések annak érdekében, hogy pozitív, jövő-orientált hozzáállással, lendületet és ötleteket gyűjtve vágjunk egy új életszakaszba - másrészt biztos vagyok abban, hogy a múlt értékeit érdemes felismerni és elismerni, aztán pedig továbbvinni a saját tervezett jövőnkbe. Hogyan? Erre mutatok egy jól használható, egyénileg is alkalmazható modellt!
Én nem úgy látom a saját eddigi életemet, mint teljesen különböző, az előzővel köszönőviszonyban sem levő szakaszok sorozatát. Bizonyos szempontból persze óriási változás egy új munkaterület, egy (két) gyermek születése, más városba költözés stb. - de mindegyikben én voltam jelen. A közös nevező én magam vagyok. Nem tudom a semmiből megalkotni a saját jövőmet, hiszen soha nem tiszta lappal indulok, hanem tapasztalatokkal, megélésekkel, elért eredményekkel, leküzdött akadályokkal, és igen: a kudarcaimmal - azok is az enyémek. Hiba lenne a kukába hajítani és a továbblépéshez nem használni azt a rengeteg, már belsővé tett és erőfeszítéssel, kitartással megszerzett tudást, élményt, kapcsolatot, ami az előző életszakaszom része volt. Nem kell mindennel és mindenkivel szakítanom, aki a "régi életemhez" kötődik, hiszen tudok belőle építkezni, növeli a magabiztosságomat, biztonsági hálót sző körém. Magammal viszem, ami arra érdemes és a régi helyén hagyom azt, ami nem lenne jó útitársam a tervezett jövőmben...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.