TÉNYTÁR BLOG
Szerző: Frankó Provolone
2016.10.03.
Orbán Viktor tegnap esti győzelmi beszédében csak egyetlen apró dolgot felejtett el megemlíteni: a népszavazás jogi értelemben érvénytelen lett. Igaz, azt viszont bejelentette, hogy a parlament elé visz egy alkotmánymódosítási javaslatot, ez által úgy téve, mintha a népszavazás érvényes lett volna.
Hogyha tehát ahhoz, hogy az „emberek akaratát rögzítsék” az Alaptörvényben, nem is kell egy érvényes népszavazás megtartása, akkor miért kellett népszavaztatni, és így több milliárd forintot kidobni az ablakon, a szintén több milliárd forintba kerülő gyűlöletkampányról már nem is beszélve?
2015-ben Orbán Viktor gyakorlatilag mindent egy lapra tett fel, amikor a Fidesz vezetésével úgy döntöttek, hogy félresöpörve olyan fontos témákat, mint például az oktatás, az egészségügy vagy éppen a munkaerőhiány kezelése, a kormány kommunikációjának és politikájának központi eleme a migránsokkal való riogatás lesz. A kormányzati gyűlöletkampány maximális fordulatra kapcsolt, és mindent bele adott, hogy a szavazóurnákhoz „csábítsa” az állampolgárokat. Az elmúlt hetekben többek között megtudhattuk, hogy a migránsok elveszik a romák segélyét, Csepelen az önkormányzati lakásokat, illetve, persze nekik valójában több pénzük van, mint amennyi tíz jászberényi lakos bankszámláján található.
A Fidesz körülbelül húszmilliárd forintot fordított a kvóta-népszavazásra, ami a brit brexit-kampány pró és kontra kampányainak (magánfelajánlásokból összegyűlt) összegénél is jóval több pénzt jelent – írja az index.hu. Más számítások szerint a Fidesz két és félszer többet költött el az elmúlt hónapokban, mint amennyit az összes párt a 2014-es országgyűlési kampányra tudott fordítani.
A közmédia még az utolsó pillanatokban sem pihent, és a népszavazás alatt is tovább nyomatta a különböző dezinformációkat, hátha még több embert megtud győzni, hogy menjen el szavazni...
ITT OLVASHATÓ
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.