Szerző: pcblog
2016.10.20.
A migrációs válság és Szlovákia soros elnöksége újra a figyelem középpontjába helyezte a visegrádi négyek (V4) együttműködését. Orbán Viktor maga is többször hivatkozott a tömörülés fontosságára, és annak Európában betöltött, vagy még inkább, betöltendő szerepére. De valós-e Kelet-Közép-Európa gazdasági felhajtó erejéről beszélni valamilyen regionális szövetségben, vagyis létezik-e a V4 a gazdasági és monetáris unióban (EMU)? Vendégszerzőnk, CSEHI RÓBERT írása arról szól, milyen szerep jutott a V4 két országának, Szlovákiának és Magyarországnak az EMU reformfolyamatában, és ebből milyen tanulságok vonhatók le a térség regionális integrációja számára. Az elemzés megírásához egy jelenleg futó európai uniós kutatás anyagai (EMU_SCEUS), illetve a szerző által készített interjúk adják az alapot, melyet volt és jelenlegi tisztviselőkkel folytatott.
A kiindulópontot egy volt szlovák tisztviselő adta meg, aki szerint „gazdasági értelemben nem beszélhetünk V4-ekről’. Ennek több oka is van.
Először is, Szlovákia az egyetlen euróövezeti ország, és ez a körülmény mintegy kiszakítja a V4-ek társaságából. A szlovák döntéshozatal az ország eurózónához való csatlakozása után gyors tanulási és alkalmazkodási folyamaton ment keresztül. Ennek eredményeként a Pénzügyminisztérium vezető szerephez jutott az európai ügyekben, míg a Külügyminisztérium befolyása folyamatosan csökkent. A pénzügyi tárca szoros együttműködésben a miniszterelnöki hivatallal dominálta az euróválság menedzselését, sőt, egy nagyfokú intézményi tudás és tapasztalat felhalmozásához is hozzájárult. Magyarország esetében hasonló kormányzati struktúráról egyelőre nem beszélhetünk. Volt és jelenlegi tisztviselők egyöntetűen azt hangsúlyozták, hogy az európai gazdasági ügyeknek ma nincs igazán gazdája a kormányzati döntéshozatalban. Ez alól kivételt jelentett a korábbi magyar elnökség, amelynek ideje alatt szorosabb együttműködés alakult ki a pénzügyi, a külügyi és a miniszterelnöki tárca között. Mára azonban ez a felállás teljesen elkopott. Szlovákiában interjúzva az a benyomás alakul ki az emberben, hogy az ország valóban „európaizálta” ezen a területen a döntéshozatalát. Nem csupán kiemelt figyelem övezi a kérdést, de az ország nemzeti preferenciáit már nem elszigetelten, a hazai politikai környezetben definiálja, hanem erőteljes befolyással bírnak az európai partnerekkel folytatott egyeztetések is.
Ezzel eljutunk a második fontos különbségig, a nemzeti érdekek artikulálásához. Ezen a ponton több akadály is tornyosul az együttműködés előtt. Első és legfontosabb, hogy míg Magyarország esetében a legtöbb vitás kérdéssel kapcsolatban nem alakult és nem alakul ki konkrét nemzeti pozíció, abból a puszta tényből kiindulva, hogy „az eurózóna kérdéseit nem tartottuk és nem tartjuk a saját ügyünknek”, Szlovákia ezt a luxust nem engedhette meg magának. Magyarország esetében a hivatalos álláspont szerint garantálni kellett, hogy az ország sem egy jövőbeli eurózóna-csatlakozással, sem az abból való kimaradással nem járhat rosszabbul. Ez a fajta határozatlanság technokrata szinten is nehézkessé tette, hogy érdemi álláspontokat tudjunk megfogalmazni egy-egy kérdés kapcsán, és kiváló indikátora az ország európai gazdasági ügyek felé való elköteleződésnek. Magyarország és az euróövezeten kívüli országok többnyire megfigyelőként, nem aktív vitapartnerként vettek részt a tárgyalásokban, de egy ilyen ad hoc jellegű érdekartikulációra rendkívül nehéz bármilyen együttműködést alapozni. Voltak persze kivételek is, mint a nyugdíjreform elszámolásának kérdése, ahol azonban szintén nem sikerült széleskörű támogatást kialakítani, mert bár a V4-ek esetében hasonlóan fontos volt a téma, „a fiskális helyzet merőben más volt országonként, ami gátat szabott a szorosabb együttműködésnek” – ahogy egy magyar tisztviselő kifejtette...
A kiindulópontot egy volt szlovák tisztviselő adta meg, aki szerint „gazdasági értelemben nem beszélhetünk V4-ekről’. Ennek több oka is van.
Először is, Szlovákia az egyetlen euróövezeti ország, és ez a körülmény mintegy kiszakítja a V4-ek társaságából. A szlovák döntéshozatal az ország eurózónához való csatlakozása után gyors tanulási és alkalmazkodási folyamaton ment keresztül. Ennek eredményeként a Pénzügyminisztérium vezető szerephez jutott az európai ügyekben, míg a Külügyminisztérium befolyása folyamatosan csökkent. A pénzügyi tárca szoros együttműködésben a miniszterelnöki hivatallal dominálta az euróválság menedzselését, sőt, egy nagyfokú intézményi tudás és tapasztalat felhalmozásához is hozzájárult. Magyarország esetében hasonló kormányzati struktúráról egyelőre nem beszélhetünk. Volt és jelenlegi tisztviselők egyöntetűen azt hangsúlyozták, hogy az európai gazdasági ügyeknek ma nincs igazán gazdája a kormányzati döntéshozatalban. Ez alól kivételt jelentett a korábbi magyar elnökség, amelynek ideje alatt szorosabb együttműködés alakult ki a pénzügyi, a külügyi és a miniszterelnöki tárca között. Mára azonban ez a felállás teljesen elkopott. Szlovákiában interjúzva az a benyomás alakul ki az emberben, hogy az ország valóban „európaizálta” ezen a területen a döntéshozatalát. Nem csupán kiemelt figyelem övezi a kérdést, de az ország nemzeti preferenciáit már nem elszigetelten, a hazai politikai környezetben definiálja, hanem erőteljes befolyással bírnak az európai partnerekkel folytatott egyeztetések is.
Ezzel eljutunk a második fontos különbségig, a nemzeti érdekek artikulálásához. Ezen a ponton több akadály is tornyosul az együttműködés előtt. Első és legfontosabb, hogy míg Magyarország esetében a legtöbb vitás kérdéssel kapcsolatban nem alakult és nem alakul ki konkrét nemzeti pozíció, abból a puszta tényből kiindulva, hogy „az eurózóna kérdéseit nem tartottuk és nem tartjuk a saját ügyünknek”, Szlovákia ezt a luxust nem engedhette meg magának. Magyarország esetében a hivatalos álláspont szerint garantálni kellett, hogy az ország sem egy jövőbeli eurózóna-csatlakozással, sem az abból való kimaradással nem járhat rosszabbul. Ez a fajta határozatlanság technokrata szinten is nehézkessé tette, hogy érdemi álláspontokat tudjunk megfogalmazni egy-egy kérdés kapcsán, és kiváló indikátora az ország európai gazdasági ügyek felé való elköteleződésnek. Magyarország és az euróövezeten kívüli országok többnyire megfigyelőként, nem aktív vitapartnerként vettek részt a tárgyalásokban, de egy ilyen ad hoc jellegű érdekartikulációra rendkívül nehéz bármilyen együttműködést alapozni. Voltak persze kivételek is, mint a nyugdíjreform elszámolásának kérdése, ahol azonban szintén nem sikerült széleskörű támogatást kialakítani, mert bár a V4-ek esetében hasonlóan fontos volt a téma, „a fiskális helyzet merőben más volt országonként, ami gátat szabott a szorosabb együttműködésnek” – ahogy egy magyar tisztviselő kifejtette...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.