Szerző: Konok Péter
2016.10.03.
A legkülönfélébb válogatott doktorok, plasztikai sebészek és táltosok érkeztek hosszú, tömött sorokban, de a pöccsel nem tudtak mit kezdeni. Odanőtt, ott is maradt.
Meg kellett tanulni együtt élni vele.
Mozgásba lendült a média. Kifejtették, hogy az orrpöcs a diktátor férfierejének fényes bizonyítéka. Ráadásul csinos, méretes dorong, amely – mondták el a bennfentesek, kikacsintva a népre – teljesen funkcionális (és – tették hozzá a szélsőségesebben kormánypárti médiumok – metszetlen, büszkén teljes egész). Az ellenzék persze kajánkodott: “Csak meg ne fázzon a diktátor úr! Az lesz ám a csúnya dolog”, de azért titkon ők is elégedettek voltak, és a dolgot kissé saját sikerüknek is érezték.
Az ország a világon elsőként mondhatta el magáról, hogy ilyen stramm, kétfarkú diktátora van. Este tűzijátékot rendeztek, sok politikus papírból kivágott pöcsöt illesztett saját turcsi orra elé. Bejelentették, hogy az orrpöcsöt belefoglalják az ország alaptörvényébe, amit amúgy is arra használtak, hogy mindenféle mániájukat belefoglalják. Dalokat írtak róla erre fizetett dalnokok, és ezeket félóránként leadta az erre fizetett rádió.
Mindez persze nem változtatott azon, hogy a diktátornak pöcs nőtt az orra helyére.
ITT OLVASHATÓ
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.