KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: Tamás Róbert
2016.10.02.
Ha mindenki megtette hazafias kötelességét és megvédte a magyar ugart, beszéljünk egy kicsit a migránsokról. Az van, tisztelt honfitársaim a népszavazás őrületében, hogy miközben ártunk és ormányunk közel (vagy távol) 20 milliárd jó magyar forintot vett el a közösből és költött el a népszavazási kampányra (nyugi, bőven jutott belőle Vajna András tévéjének, G. Fodor Gábor tudományos folyóiratának és Rogán Antal szomszédjának is), leárazták a letelepedési kötvényt.
Kínai migránsok féláron és ráadásul hitelre vehetnek ilyen papírt. Igaz, hogy akkor nem kapják vissza a pénzüket – szemben azokkal, akik kifizetik a 93 millió forintos vételárat, mert ők visszakapják kamatostul – mert a félárú kötvény vételárán megosztozik a bank és a kötvényforgalmazó cég.
Kötvényenként 54-60 millió forint haszonról beszélünk, amiből egy megveszekedett fillér sem kerül a magyar államkasszába, drága véreim a migránsok elleni harcban. Magyarországnak – ide értve a vadul szavazó híveknek – csak a kínai letelepedők jutnak. A pénzt zsebre teszi egy kajmán-szigeteki offshore cég. Értelemszerűen még csak adót sem fizet Magyarországon az a vállalkozás, amelyiket Rogán Antal és az ő minisztériuma alkalmasnak talált arra, hogy forgalmazza a magyar letelepedés lehetőségét. Egy huncut fillér nem jut belőle az országba. De nem baj, tessenek csak szavazni, mert egy a tábor, egy a zászló.
A honvédő magyar kormány és külön Rogán Antal eddig 3917 letelepedési kötvényt adott el. De nyugi, kedves szurkolók, jobban járunk a féláron adott kötvényekkel, amiből nincs bevétele az államnak, mint a teljes árú kötvényekkel, mert arra meg konkrétan ráfizetünk. Öt év múlva vissza kell fizetnie az államkincstárnak a vételárat, plusz a normál piaci többszörösét (tényszerűen négyszeresét) kitevő kamatot. A kamatot mi fizetjük, tisztelt szavazótársaim a honvédelemben. Bónuszként a kamatot a közvetítő offshore cég kapja. Az, amelyiket Rogán Antal a két szép kezével kiválasztott. Értjük? Szerintem nem.
A 3917 eladott kötvénnyel összesen 16 ezer ismeretlen eredetű és hátterű migráns költözhetett Magyarországra, mivel ilyen nagy családos emberek vették a kötvényeket. Bizony...
ITT OLVASHATÓ
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.