Szerző: Rátesi Margit
2016.10.09.
A magát jobboldalinak tételező halmazattal nem foglalkoznék: az általuk mantrázott egység, sőt, nemzeti, sőt ÚJ egység semmi mást nem jelent, minthogy úgy vélik: sikerült kilúgozni a gondolkodás, kételkedés képességét a jobb híján magyarnak hívott tömeg jó részéből. Az eddigiek alapján úgy látszik, van okuk az örömre, hiszen csak egy elenyésző kisebbség gondolja úgy, hogy köze van a közügyekhez. Nem véletlen, hogy Magyarország jelenlegi első szolgájának beszédeiből szinte sose hiányzik a „pártpolitika”, a „politikusok” lenézése, sőt a „spekulálás” – ezzel a „spekulálók”, vagyis gondolkodók – elutálása. De ez legyen a valóban konzervatív, jobboldali értékeket vallók gondja.
A szabadon gondolkodók – legyenek akár istenhívők, akár ateisták, akár a hagyományok erejére támaszkodók, akár minden újdonságot lelkesen felkapók, – viszont most szembesülnek a következményekkel. Számos veszélyes, kártékony következménye van ennek az általános társadalmi közömbösségnek – sőt utálatnak – a politika, vagyis közös dolgaink iránt. Nézzük most csak a legutóbbit konkrétan.
A Népszabadság ügyét. Az már jónéhány évtizede világos minden erről spekuláló számára, hogy tömegdemokráciában a közügyek irányítására tett ajánlat egyetlen módon, a tömegkommunikáció közvetítésével juthat el a reménybeli támogatókhoz, vagyis szavazókhoz. Ezek eszközeinek – tévéknek, rádióknak, lapoknak – a birtoklása létkérdés. A mai kormányfő csapata ezt jól tudta, és miközben az ellenoldal apologétái a sajtó „függetlenségéről”, meg a pártpolitika elutálásáról szóltak, szép csöndben, mintegy 15 év alatt uralmuk alá hajtották az egészet. Cakk-pakk, szerkesztőségestül, stúdióstul, hullámsávostul. Erre költötték a legtöbbet, mert tudják, miért kell hatvanszor jobban megfizetni azt, aki el tudja adni a terméket (pl. a „polgárit”), mint azt, aki reszelgeti, tervezgeti, szállítgatja a portékát.
Eközben a helyzet is változott: mi pl. a hetvenes-nyolcvanas években átlagos jövedelmű családként két napilapnak, öt hetilapnak és két havi folyóiratnak voltunk előfizetői. Ma elvétve veszek újságot. (Ezért is jó, ha a pórnépnek épp annyi pénze van, hogy egyen, lakjon – nem kell mindenféle betűvel megzavarni a fejét.) Akár általánosítható is ez a trend, ami a többi között a Népszabadságot is sújtja – a valaha 800 ezer példányban elkelt lapért ma jó, ha százezren adnak pénzt. Ezzel persze számolnak az üzleti hirdetők is – az esetleges kormányzati nyomás nem is kell ahhoz, hogy elforduljanak. Épp ezért Magyarországon rendkívüli jelentősége van annak, hogy a kormányzati hirdetések melyik lapba (tévéprogramba, rádióműsorba) kerülnek. De ezek evidenciák, mint ahogy az is, hogy magántőke nem képes tartósan finanszírozni veszteséges termékeket – se újságot, se Túrórudit, se lépegető exkavátort. Nem azért, mert gonosz, hanem azért, mert elfogy. Megszűnik a tőke, ha nem pótolják. Például előfizetők, újságolvasók.
A Klubrádiót (aminek neve abból ered, hogy eredetileg a Magyar Autóklub kapta meg a frekvenciát, ezért köteles a mai napig félóránként közlekedési híreket is adni) azért nem sikerült megszüntetni, mert tízezrek adták – és adják ma is a pénzecskéjüket a rádiónak, havi rendszerességgel. Igen, azok a lesajnált politizálók, akik között sok idős, banyatankos nénike van, olyan, mint én. Akik fontosnak tartják, hogy hallassák a hangjukat a velük hasonló nézeten lévők. Az ATV-nek már nem volt ilyen szerencséje: ahhoz, hogy ne lehetetlenítsék teljesen el – a tulajdonos szektával együtt – egy szokatlanul nagy tömegű tüntetés kellett. A rasszizmus ellen szólt állítólag, és a jelenlegi kormány is bemutathatta antirasszista szólamait – ráadásul a kormány szónoka* sem helikopteren érkezett (akkor még). De az az ötvenezernyi POLITIZÁLÓ ember elég volt ahhoz, hogy a gyülekezet megkaphassa a törvényhozók többségétől a bevett egyház rangját, az ehhez járó tekintélyes summákkal együtt. (Az mondjuk szintén egy kérdés, hogy miért a törvényhozás többsége dönti el, melyik csoport lehet egyház, és melyik csak szekta a deklarált vallásszabadság idején – de ez egy másik polémia tárgya lehetne.)
De a másik oldalról is van példa. Amikor a jelenlegi Párt (a néhai Fiatal Demokraták Szövetsége) tömeggyűlésén 100 forintot kértek a jelenlévőktől, tekintélyes summa gyűlt össze. Teljesen mindegy, hogy 10, 100 vagy ezer milliót adtak össze a POLITIZÁLÓ tömegek – állítom, hogy semmiféle székházbiznisz, ügyes gázszerelő, spórolós trafikos nem tudott volna olyan biztos tőkét adni a ma regnálók alá, mint az a papírdobozokba gyűlt összeg.
Őszintén szólva, fogalmam sincs, miért tartja magát olyan erősen az a hit milliókban, hogyha nem törődnek a közösség ügyeivel, akkor jobb emberek, tisztességesebb polgárok.
Miközben e sorokat írom, a rádió szerint a legnagyobb ellenzéki párt közleményében kiáll a Népszabadság munkatársaink POLITIKAMENTES tiltakozása mellett. Egy politikai napilap munkatársainak politikamentes akciója van! Ennél már csak az impotens nemi erőszaktevő a jobb…
És még egy utolsó megjegyzés. Hová menekültek a politika elől? A sportba? Hászen a tévé előtt ültek, nem sportoltak! (Az olimpiai közvetítések közé nyomták a „Tudja” rémségeket.) Annak az élsport nevű prostituálódott, korrupt mutatványnak a csúcsgáláját bámulták, ami a legtöbb pénzt tudja manapság néhány ezer idomár (sportdiplomata) zsebébe csorgatni.
ITT OLVASHATÓ
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.