MI ÉRVÉNYTELENÜL SZAVAZUNK

ÁTLÁTSZÓ - ÍGY ÍRNÁNK MI BLOG
Szerzők: alkotmányjogászok
2016.09.30.

Nem szokás endorsementet írni egy közjogi blogon. Most mégis ezt tesszük. A menekültek és a bevándorlók helyzetének megítélésében keverednek a közjogi, a morális, társadalmi és a politikai szempontok. A népszavazási kérdésről folytatott értelmes beszédhez ezeket világosan szét kell szálazni, amire alább teszünk kísérletet. Mindezekből pedig számunkra az érvénytelen szavazat leadása következik.

Elmegyünk szavazni vasárnap. Bár a szakmai véleményünk az, hogy a népszavazási kérdés sokszorosan nem felel meg az alaptörvényi és a törvényi követelményeknek, a Kúria (ugyan furcsa eljárásban, de) jogerősen helybenhagyta a hitelesítését. A részvételi, plebejus demokrácia híveiként ezért nem opció számunkra a bojkott. Ha nagyritkán a választópolgároknak lehetőségük van arra, hogy közvetlenül és kötelező erővel döntsenek egy közpolitikai kérdésben, akkor a kérdés értelmetlensége is a népszavazás keretei között, érvénytelen szavazat leadásával fejezhető ki legjobban.

Az, hogy a kérdés jogilag értelmetlen, elég evidens. Mindeddig sem a kezdeményező Kormány, sem a kampányban részt vevő pártok, sem a kérdés hitelesítését helybenhagyó Kúria nem tudott választ adni arra, hogy milyen konkrét parlamenti döntés is következne egy eredményes népszavazásból. Az 1999-ben, jóval a csatlakozásunk előtt hatályba lépett amszterdami szerződés szerint a menekültügy és a bevándorlás kérdésében a tagállami szabályozást az uniós jog harmonizálja, ezt pedig a csatlakozással Magyarország is elfogadta, mi több, azóta részt vesz ezeknek a közös döntéseknek a meghozatalában. A harmonizált szabályozás követelménye egyenesen következik a schengeni vívmányokból, az Unió területén belüli szabad mozgás jogából. Mindez nem jelent “betelepítést”, csak azt, hogy az uniós jog jelöli ki, hogy a menedékkérelmet benyújtó személyek ügyét melyik tagállamnak kell elbírálnia. Immár hagyományosan ez annak az államnak a kötelezettsége, amelyiknek a területén a menedékkérő először lépett az Unió területére, ezért ebből az aspektusból sokáig Olaszország és Görögország vállalta a schengeni övezet fenntartásának terhét. Amikor pedig a menedékkérelmet benyújtók a számosságukat tekintve már elviselhetetlenné váltak e két tagállamnak, akkor hozta működésbe az Európai Unió Tanácsa a tagállamok nagy többségének szavazatával a menedékkérők szétosztásának mechanizmusát. Az így szétosztott kérelmezők sem kapnak jogot az azonnali letelepedésre. Eleve ha a menedékjogi kérelmüket az adott tagállam megalapozatlannak tartja, akkor el kell hagyniuk az Unió területét. Ha a menekülésük oka öt éven belül megszűnik, akkor is haza kell térniük. Az öt év elteltével viszont bármelyik uniós tagállamban letelepedhetnek. Ezeket az uniós jogi kereteket Magyarország egyoldalúan még az alaptörvényének módosításával sem tudja megváltoztatni, így jogi szempontból a népszavazásból (győzzenek akár a nemek, akár az igenek) nem következik semmi: az Országgyűlés szép deklarációkat elfogadhat ugyan, de valódi döntést nem tud hozni a népszavazási döntés végrehajtása érdekében.

A menekültek ügye azonban nem pusztán normatív jogi kérdés. A menekülők átmeneti vagy végleges befogadása mögött morális értékek húzódnak meg: az életüket féltő, üldöztetésnek kitett emberek védelmének erkölcsi parancsa. A második világháború után a menekültek jogainak nemzetközi elismerése ezt a maximát foglalta jogi keretbe. Az ilyen jogiasított morális kérdések azonban hajlamosak arra, hogy egy pont után önálló életre kelve, a voltaképpeni céljukat figyelmen kívül hagyva, doktrinerségbe csússzanak át. Jogvédő barátaink haragját magunkra vonva is azt kell mondanunk: mintha a menekültek kérdésében is ez lenne a helyzet. Normális körülmények között a menedékjogi szabályozás szép és jogilag zárt felépítményt alkot: az üldöztetésnek kitett emberek kérelméről egy olyan biztonságos országban döntenek, amelynek a menekültügyi intézményrendszere képes biztosítani a tisztességes eljárás minden garanciáját. Ennek a konstrukciónak a társadalmi alapját a biztonságos országok befogadóképessége és intézményrendszerük fejlettsége adja. Ilyennel azonban lényegében csak a legfejlettebb országok rendelkeznek, ami azt jelentené, hogy a világ minden menekültjét minden körülmények között be kellene fogadnia a legnagyobb jólétben élő országoknak. Ez a lehetőség csábít arra szegényebb országokban élő százezreket, hogy az üldöztetésüktől függetlenül egy jobb élet reményében útra keljenek. Különösen erős ez a csábítás, amikor tömegek menekülnek egy háború vagy más üldöztetés elől...

ITT OLVASHATÓ