KEPES ANDRÁS: BIZALOM NÉLKÜL NINCS TÁRSADALOM

KÖNYVES BLOG
Szerző: Rostás Eni
2016.10.10.

Eltévedt a világ és a GPS azt üvölti: újratervezés! - mondja Kepes András, aki öt évvel Tövispuszta (Ulpius-ház, 2011) című regénye után új könyvvel jelentkezett. A Világképben a különböző kultúrákhoz való viszonyát vázolja fel utazásait, olvasmány- és riportélményeit felhasználva, nagy hangsúlyt fektetve a kultúrák találkozásai mentén húzódó törésvonalakra. A repedések okát nem a civilizációk harcában látja, szerinte előbb mindenkinek a saját mikroválságát kellene megoldania, és vissza kellene szereznie az együttgondolkodásra való készséget, mert csak így kerülhetünk közelebb az élet minden szintjén jelentkező, globális méreteket öltő válság megoldásához. Budapesttől Bejrúton át Buenos Airesig, az amazóniai dzsungeltől az Andokban elterülő indián faluig, a születéstől a halálig kalauzolja végig az olvasót a kultúrák útvesztőjében, rámutatva hasonlóságokra és különbözőségekre, félreértésekre és meg nem értésekre, és arra, hogy nincs is akkora különbség ember és ember között. Kepes Andrást keleti és nyugati típusú hegymászásról, együttgondolkodásról és az átmeneti időszakok izgalmáról kérdeztük...
...
A Világképben nemcsak a globális válságot vizsgálja, hanem az olyan mikroválságokat is, amelyek például egy családon vagy egy közösségen belül keletkeznek.

A különböző civilizációk nem egymással csatáznak, ahogy az Huntington (Samuel P. Huntington, amerikai politológus, A civilizációk összecsapása-elmélet atyja – a szerk.) könyve óta közszájon forog, hanem mindenki a saját válságával küzd. Nagyon megváltozott a világ, és a könyvem egy kicsit arról szól, hogy szinte mindent újra kellene gondolnunk, az ideológiák kudarcától a bizalom, a spiritualizmus elvesztéséig, az emberi kapcsolatokon át a férfi-nő és a családi viszonyig, a lakókörnyezetünktől a digitális világ befolyásáig. Természetesen nem kívánom megmondani másoknak, mi a megoldás, már csak azért sem, mert magam sem tudom. Valószínűleg nincs is egyféle megoldás; én inkább az okokon, a folyamatokon gondolkodtam. Az életem tapasztalatait, utazásaimat és olvasmányaimat segítségül hívva igyekeztem összerakni azt az összetöredezett, egységesnek hitt világképünket, ami valószínűleg hosszú ideje már nem is működött, csak kényelmesen belenyugodtunk. Kicsit úgy jártam, mint a kisgyerek, akinek összetörik a kedvenc játéka, és miután kíváncsian megvizsgálta, mi van belül, megpróbálja valahogy újra összerakni, hátha megint működik. 

Úgy tűnik, egyelőre a törési fázisánál tartunk.

Mert közös gondolkodás nélkül aligha oldjuk meg a világméretű problémákat. Éppen a közös gondolkodás igényét hiányolom. Mindenkit arra bíztatok, hogy próbálja meg ő is összerakni magának a világot. Nagyon tanulságos. Mindenki szörnyülködik, hogy mivé lett a világ, hogy ilyen rémes még sosem volt, holott ha visszatekintünk a történelemre, korábban sem volt kevésbé borzalmas, és most is van esély rá, hogy kilábaljunk a gödörből.

Miért döntött úgy, hogy éppen most jelenteti meg a könyvet?

Tíz évvel ezelőtt, a Világfalu után már megkörnyékeztek, hogy csináljak belőle könyvet: akkor azt mondtam, nem akarok még egy bőrt lehúzni egy tévésorozatról. De régóta foglalkoztatott a különböző kultúrákhoz fűződő viszonyom, hiszen gyerekkoromtól fogva sokfelé megfordultam. Tulajdonképpen egy újabb regényhez gyűjtöttem anyagot, de közben ezen a témán  is elkezdtem dolgozni. Akkor ütött be a migrációs válság, ami egyszerre új perspektívát és aktualitást adott a régóta dédelgetett tervnek, minden korábbi elképzelésemet kifordítva és átrendezve. Éreztem, hogy ezt a könyvet most kell megírnom...

ITT OLVASHATÓ