KAMPEC DOLORES XXXIV. - A NAP, AMIKOR KIDERÜLT

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: rezeda
2016.10.08.

...Béla nézte a megvezetett barmokat – ezt ő fogalmazta így, elnézést kér a krónikás -, és mégis igaza volt. Eszébe ötlött az ifjúsága, amikor kukában alvó szerencsés embert látott, amint a szerv onnan kiemeli őtet, és rájött, hogy a nyomorúság nem nézi a bőr színét, sem annak istenét. A pokol csak úgy van, kérés nélkül.

Miután így megvilágosodott, és Buddha-színűvé vált, már engedelmes szívvel leste a zsírban dús hajú igazmagyarokat, akik a polgármester szíve szerint szavaztak. Bizonyára, mert ezt mégsem lehetett tudni, csak úgy ránézésre sejteni. A tévében a migráncsok még mindig Belgrádban laváztak várván a teleportálásra, ide, mihozzánk. De nem jött össze nekik. Csak lestek a flancos tévében nemileg.

Így, ilyen mozgalmassággal telt el a nagy nap. Hét óra után aztán, amikor véget ért már a mozgósítás, és csak a mi két hősünk leste a Holdat, a csillagokat, meg az igazságosztó tévét, kiderült, hogy az egész csinbummnak értelme semmi se volt. – Most aztán baszhatják. – Ennyit préselt ki ajkai közül Béla, mert soha nem bírt magával. És neki is csalódnia kellett. Egyszer csak ott állott benne a tévében a miniszterelnöke, és elmondta, hogy győzött.

Mindezek után Béla a fröccsök urához fordult fölszólítólag. – Adj egy vodkát! – Ebből persze kitetszett, hogy baj következik. A kocsmáros engedett a kényszernek, de nem az jött, ami amúgy szokásban volt. A felestől Béla agya kitisztult, és mondani kezdte az igét álmai gőzei alól. Ijessz meg engem Istenem, szükségem van a haragodra. Ennek állt neki. A fröccsök ura mélává vált, és amikor barátja eljutott a végire, hogy aszondja, már nincs értelme semminek sem, magának is töltött egy vodkát. Hosszú éjszakára számított, és jól gondolta.
ITT OLVASHATÓ