Szerző: Bősz Anett
2016.10.19.
...egy olyan országgá váltunk, amelynek mintegy másfél-két évtizedes lemaradást kellene behoznia nyugat-európai társaival szemben, azonban ez aligha sikerülhet úgy, hogy arányaiban is kevesebbet költünk a – normál esetben - felzárkóztatás motorjaként funkcionáló oktatási rendszerre. Láthatóvá váltak a különböző társadalmi csoportok közt megmerevedő törésvonalak: aki szegény családból származik, marad neki az alacsonyabb színvonalú közoktatási intézmény, onnan pedig legfeljebb a szakiskola vagy a szakgimnázium – amelynek végzettsége a legvalószínűbb esetben mintegy 50%-os bért eredményez majd a diplomás kortársakkal szemben.
Nincs törekvés a nők és férfiak közti egyenlőtlenség korrigálására, az oktatási rendszerünk pedig egyedülálló abban, hogy az évfolyamok előrehaladtával, a kezdeti esélykülönbségek egyre csak növekednek, holott az iskola egyik célja éppen ezek szűkítése volna. Az már egy külön kérdéskör – és hasonlóan drámai -, hogy a legutóbbi PISA felmérés kimutatta: "a magyar gyerekek sokat tanulnak, azonban rossz módszerrel".
Nincs szükség bővebb összefoglalásra: az utolsó órát éljük az oktatásban, amikor még elkerülhető a katasztrófa. Ha a magyar kormány ezt nem érti meg, évtizedekre állítja kényszerpályára a magyar gazdaságot és a társadalmat – holott, egészen máshogy is lehetett volna. Kár, hogy Orbánékban nagyobb volt a dac és a hatalomvágy annál, minthogy megengedhetnék maguknak azt, hogy felnőjön egy generáció, amelyik tud kérdezni, szólni, ha valami nem tetszik neki, együttműködni társaival, és gyorsan adaptálni információkat – amelyek a 21. században így is úgy is elérik. Csak nem mindegy, melyik nemzet mit kezd velük.
Egyelőre Globalizáció – Magyarország 1:0. Tartok tőle, hogy lesz ez sokkal csúfosabb is.
ITT OLVASHATÓ
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.