PUPU BLOGJA
Szerző: PuPu
2016.10.02.
Értelmezzük a népszavazást.
Fene megette azt a választ, melyet még értelmezgetni, meg körbemagyarázni kell, ez meg egy ilyen válasz a népszavazásra feltett kérdésre.
Igaz, hogy a népszavazás érvénytelen, de nem ez az érdekes, de csak mióta sejtettük, hogy érvénytelen lesz, merthogy előtte az érvényesség volt a fontos, ezért hajtotta el Viktor bánatos híveit az urnákhoz.
De most, hogy a helyzet így alakult, már a nemek és az igenek aránya a fontos, holott a kérdés egy súlycsoportban volt az olyan kérdésekkel, minthogy akarod e, hogy vizes- szappanos lábbal seggberúgjanak a zuhany alatt, vagy élveznéd-e, ha a párodat - függetlenül saját nemétől - megerőszakolnák a buznyákok/pirézek?
Az a gyanúm, hogy ennek a népszavazásnak a kőbevésett Alaptörvény átvésése lesz a következménye, melyből majd kiderül, hogy ide betelepíteni a magyar országgyűlés jóváhagyása nélkül senkit sem lehet, legfeljebb pénzért, utolsó posta: Pasapark...
Ez ugyan felülírná az uniós alapszerződést, de sebaj, legfeljebb jönnek a jogászok, oszt jónapot - a vita kitart 2018-ig, és legalább nem kell új ellenséget keresni, ez a Brüsszel már bevált.
Ha kisarkítjuk a kérdést, kiderülhet, hogy ez a népszavazás sehogy nem vezethetett olyan eredményre, melyből Vikkancs politikai veresége kerekedhetne ki, inkább ez is egy újabb világraszóló győzelem a Nagy Menetelés útján, mely a NER-ből az EER-be vezet.
Egyébként is, kit érdekel már Magyarország, kinőttük már, mint liba a kertésznadrágot, jelenleg európai léptékű politikusok vagyunk.
De lesz még az USA Alkotmányának is módosítása, mely lehetővé teszi külhonban született, elsősorban európai, azon belül is magyar nemzetiségű, félbevágott amerikai elnök-méretű elnökjelöltek indulását az amerikai elnökválasztásokon.
Hogy most ki fogják röhögni Európában, az csak átmeneti probléma, azt le fogja gyűrni - még két kis piros, meg egy nagy fehér bogyó, és minden rendben lesz...
ITT OLVASHATÓ
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.