Szerző: VAKMACSKA
2016.10.25.
A múltkor összeszedtem Nektek az életmódváltó egyszeri ember csapdáit. Többen írtátok kommentben, hogy a maradék-evés Nálatok is előfordul, úgyhogy nem ismeretlen a téma.
Felfedeztem még egy fontos tényezőt, ami az életmódunkat, annak váltását jelentősen befolyásolhatja, ez pedig az érzelmi állapot. Na, nem találtam fel a langyos vizet, tudom. De azért megosztanám veletek az én kis személyre szabott kálváriámat, az előző hétről.
Édesanyám beteg. 72 éves, plusz egyedül él. Plusz messze (160 km). Falu végén, erdő szélén. Ahogy egy igazi nagymamának kell :) Sajnos nincs kéznél egy Piroska, sem egy kosár, jóféle falatokkal, amiktől hipp-hopp meggyógyulna, mint a mesében. Pedig akár a farkassal is szembenéznék, és asse baj, ha nem jő a Vadász….
A lényeg, hogy Anyu problémája (légzési nehézségek) nem újkeletű, és az okát is ismerjük (pl. 55 év dohányzás, infarktus, Apu halála 10 éve, stb.), viszont nyár eleje óta az állapota folyamatosan romlik. Lefogyott, légszomja van, gyenge. Hogy ne legyen egyedül, a közel 80 éves nővére most vele van, segít neki mindenben, figyel rá.
Múlt héten vasárnap le kellett hozzá mennünk a nővéremmel, megbeszélni „egy-két dolgot”. Áááá, dehogy voltunk idegesek. Nem aggódtunk, picit sem. No a lényeg: végighallgattuk, hogy Anyu hogyan szeretné a temetését intézni, milyen virágot kér a gyászszertartásra, fel kellett írnom az állatorvos telefonszámát, hogy majd ha ő nem lesz, a kutyát ő altassa el. Rendelkezett a holmijáról, stb. Olyan morbid volt az egész. Mintha kivülről láttam volna az egészet. Majdnem elröhögtem magam. Nem azért, mert a dolog vicces, hanem az egész szituáció morbid volta miatt. Ülsz, és hallgatod, ahogy a mindig nagyon összeszedett Anyukád nagyon összeszedve és végiggondoltan elmondja, hogy hogyan fog meghalni, és akkor mit kell majd csinálni.
Megbeszéltünk mindent, bevásároltunk nekik egy hétre előre, majd eljöttünk. Haza, a családunkhoz, a gyerekeinkhez. Az enyémek már nagyon vártak, mindenki megrohamozott a rajzával, a másnapi házi feladattal, az új nadrágjával, stb. Vidámak voltak, pörgősek, és totálisan igényelték a figyelmemet. Nagyon nehéz volt átállítani magam aggódó gyerek állapotból lelkes, odaadó anyává. És aztán Anyu volt orvosnál, ahol elmondta a doki, hogy a mostani rossz állapotát egy rosszul beállított szívgyógyszer okozza, menjen a kardiológusához, tegyék ezt rendbe. Anyu nagyon megkönnyebbült, hallottuk a hangján, hogy a halálközeli állapota átfordult reménykedésbe. Ennek persze végtelenül örülök, viszont azóta másra sem bírok gondolni, csak arra, hogy ki tudja, meddig lesz még velünk. A legváratlanabb pillanatokban kezd el gyötörni a dolog...
Felfedeztem még egy fontos tényezőt, ami az életmódunkat, annak váltását jelentősen befolyásolhatja, ez pedig az érzelmi állapot. Na, nem találtam fel a langyos vizet, tudom. De azért megosztanám veletek az én kis személyre szabott kálváriámat, az előző hétről.
Édesanyám beteg. 72 éves, plusz egyedül él. Plusz messze (160 km). Falu végén, erdő szélén. Ahogy egy igazi nagymamának kell :) Sajnos nincs kéznél egy Piroska, sem egy kosár, jóféle falatokkal, amiktől hipp-hopp meggyógyulna, mint a mesében. Pedig akár a farkassal is szembenéznék, és asse baj, ha nem jő a Vadász….
A lényeg, hogy Anyu problémája (légzési nehézségek) nem újkeletű, és az okát is ismerjük (pl. 55 év dohányzás, infarktus, Apu halála 10 éve, stb.), viszont nyár eleje óta az állapota folyamatosan romlik. Lefogyott, légszomja van, gyenge. Hogy ne legyen egyedül, a közel 80 éves nővére most vele van, segít neki mindenben, figyel rá.
Múlt héten vasárnap le kellett hozzá mennünk a nővéremmel, megbeszélni „egy-két dolgot”. Áááá, dehogy voltunk idegesek. Nem aggódtunk, picit sem. No a lényeg: végighallgattuk, hogy Anyu hogyan szeretné a temetését intézni, milyen virágot kér a gyászszertartásra, fel kellett írnom az állatorvos telefonszámát, hogy majd ha ő nem lesz, a kutyát ő altassa el. Rendelkezett a holmijáról, stb. Olyan morbid volt az egész. Mintha kivülről láttam volna az egészet. Majdnem elröhögtem magam. Nem azért, mert a dolog vicces, hanem az egész szituáció morbid volta miatt. Ülsz, és hallgatod, ahogy a mindig nagyon összeszedett Anyukád nagyon összeszedve és végiggondoltan elmondja, hogy hogyan fog meghalni, és akkor mit kell majd csinálni.
Megbeszéltünk mindent, bevásároltunk nekik egy hétre előre, majd eljöttünk. Haza, a családunkhoz, a gyerekeinkhez. Az enyémek már nagyon vártak, mindenki megrohamozott a rajzával, a másnapi házi feladattal, az új nadrágjával, stb. Vidámak voltak, pörgősek, és totálisan igényelték a figyelmemet. Nagyon nehéz volt átállítani magam aggódó gyerek állapotból lelkes, odaadó anyává. És aztán Anyu volt orvosnál, ahol elmondta a doki, hogy a mostani rossz állapotát egy rosszul beállított szívgyógyszer okozza, menjen a kardiológusához, tegyék ezt rendbe. Anyu nagyon megkönnyebbült, hallottuk a hangján, hogy a halálközeli állapota átfordult reménykedésbe. Ennek persze végtelenül örülök, viszont azóta másra sem bírok gondolni, csak arra, hogy ki tudja, meddig lesz még velünk. A legváratlanabb pillanatokban kezd el gyötörni a dolog...
ITT OLVASHATÓ
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.