2016. szeptember 11., vasárnap

VILLANÁS

HUPPA BLOG
Szerző: Konok Péter
2016.09.10.


Árpikám?
Parancsolj, Főnök!
Igen, azt szeretek. Most hallottam, hogy az észak-koreaiak atomot robbantottak.
Idáig nem hallatszott. Meg amúgy is eléggé hangos a zene itt, Ibízán.
Kiabáljak?

Ha gondolod, Főnök. De nem csináltam semmit!
Na! Mondd, van nekünk is atombombánk?
Hivatalosan nincs.
És nemhivatalosan?
Hát, a Kövér Laci 1988-ban vett egyet pálinkáért a szovjet csapatoktól. Egy nagyon részeg százados volt a szovjet csapatok. A Laci eredetileg szimatszatyrot akart volna venni, mert az menő volt akkoriban, és rá lehetett írni golyóstollal mindenfélét, de a szimatszatyrokat mind megvette előle a Gyurcsány. Úgyhogy atombombát vett. A pincében tartja, úgy hívja, Turulököl.
Igazi atombomba?
Háta szakértői vélemény szerint, idézem, ez egy lyukas gulyáságyú, amiről lelopták a kerekeket. De ez, ugye, csak vélemény, bár véleménynek nem volt olcsó.
Működik?
Az MTA Atomfizikai Tanszékének hatástanulmánya szerint a vizsgált objektum pillanatnyilag a schrödingeri kvantum-szuperpozíció helyzetében található; ebből a piros gomb megnyomásával lehetne kibillenteni, hiszen akkor kiderül, hogy képes-e eleget tenni a megfelelő elvárásoknak. Ez sem volt olcsó tanulmány, de a Filozófiai Szakcsoport különvéleménye sem, amelyt szerint definiálni kell a pillanatnyilagszó adekvát jelentését, hiszen az idő: pénz, és persze a végén ott is van, hogy mennyi.
Egy kurva kukkot sem értek az egészből. Hány megatonnás?
Baromi nehéz. A múltkor a Laci lement a pincébe kötélért, és rábillent a lábára. Két hétig üvöltött az LMP-vel a Parlamentben...


ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.