Szerző: SzabóElvira
2016.09.08.
Az elmúlt hónapokban (vagy akár években?) gyakran találkoztam a dühükkel, frusztráltságukkal nehezen mit kezdeni tudó emberekkel. Hangos, esetleg rángatózó arcizmok kíséretében kivitelezett telefonálás a metrón, az utcán dühödten magukban morgó emberek (direkt figyelem: nem telefonon vagy headseten keresztül beszélnek!). S ehhez jönnek még elkapott beszélgetésfoszlányok arról – szerencsére hasonló társalgásokban ritkán vagyok beszélgetőpartner –, hogy ki a felelős „a jelenlegi kisiklott vagy siralmas helyzetért”: az EU vagy Putyin, a kormánypárt vagy a korábban kormányon levő ellenzék, netán a főnök, aki „túllép minden határon”, a szomszéd, aki „elviselhetetlenül zajong”, és még sorolhatnám. Pszichológusként sokat töprengek azon, mi állhat az elharapózó indulatosság mögött – azt gondolom, hogy ez valaminek a tünete.
Riekje Boswijk-Hummel pszichoterapeuta Harag című könyvében egy egyszerű igazságra hívja fel a figyelmet: a haragunkból többnyire kifelé tekintünk, ám a harag, vagyis a kiindulópont bennünk van – ám erről hajlamosak vagyunk elfeledkezni...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.