2016. szeptember 29., csütörtök

SZÜKSÉGÁLLAPOT

TUAREG BLOG
Szerző: Tuareg
2016.09.29.


A rendőrrobbantás óta a gazdátlan csomagok országa lettünk. Megy a hisztériakeltés, és Orbánisztánban mindennek célja van.

Bárkinek, aki legalább minimális rendészeti tapasztalattal rendelkezik, tökvilágos: a rendőrrobbantás önmerénylet volt. A Rezsim a tőle megszokott módon tömegpszichológiai fegyvert akart bevetni. Haljon meg egy fiatal, szép, toborzóplakátokról közismert rendőrlány. Lehet mutogatni a gyászkeretes képét minden Narancsmédiában, aztán lehet látványos dísztemetést rendezni épp a népszavazás napján, egész napos élő közvetítéssel. A világ legmocskosabb kampánya lett volna, de a világ legmocskosabb Rezsimjétől még csak nem is újdonság. Csakhát elbaszták. A Lány ÉL, remélem rendőrkollégáiban erősebb a bajtársiasság, mint a Hatalomhoz való lojalitás, és őrzik a kórházban, mint a szemük fényét, nehogy odabent baleset érje

Tipikus titkosszolgálati akció, aminek nyomait próbálják eltakarítani. Véletlenül épp nem voltak a helyszínen azok a hajléktalanok, akik a robbantás beugrójában éltek. Kaptak 10 ezer forintot, húzz el Tesa, elhúzott, szabad a pálya. A környék tele térfigyelő kamerákkal, furcsamód egyiken sincs semmi, ezért aztán egy szolárium webkamerájának képét teszik föl hivatalos rendőrségi videóként. Olyat persze, amin semmi sem látszik, nehogymá' az elkövető felismerhető legyen. Persze az a legvalószínűbb, hogy a horgászkalapos csóka feladata csak annyi volt: tedd le pajtás a csomagot oda, ahová mutattuk, oszt menj távolabb. Cserébe itt van tízmilla, szeva. Titkosszolgálati akcióknál alapelv, hogy senki se lássa át az egész műveletet, csak annak a rá eső részét...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.