SNOWDEN-FILM : SABLONOS HŐSPROFIL ELMOSÓDOTT HÁTTÉRREL

ÁTLÁTSZÓ - VIDEO BLOG
Szerző: PLT
2016.09.28.

Az Edward Snowdenről készült legújabb filmben a kritikus összesen három újdonságra bukkant. Az első, hogy Snowden a Kockarandi néven magyarított Geek-Mate nevű alkalmazás révén ismerte meg a barátnőjét. A másik, hogy epilepsziában szenved, ami pár évtizeddel korábban szinte biztosan lehetetlenné tette volna azt, hogy kormánytisztviselőként dolgozzon. Ugyanis az USA egyes államaiban 1980-ig az epilepsziások még házasságot sem köthettek. A harmadik pedig, hogy Ayn Rand a kedvenc szerzője. E dolgokon túl nem igazán mondható különösebben érdekfeszítőnek Oliver Stone filmje. Igaz: olyan rögeszmésen prekoncepciósnak sem, mint a JFK vagy a Nixon, ahol szabadjára engedte konteóvezérelt fantáziáját. A Snowden ehhez képest inkább langyosan semmitmondó.

...Ha valaki leleplezi a tékozló, bukott angyalokat, akkor kérhet-e menedékjogot a Sátántól? Hát nem épp azt kívánja megakadályozni, hogy a Föld pokollá váljon?

Ám a film kitér nemcsak a válaszkeresés, hanem a kemény dilemmafelvetés elől is. Amennyiben valaki jogsértéseket tár fel, elfogadhatja-e egy olyan állam menedékjogát, ahol sokkal durvábban sértik a magánélethez és véleményhez fűződő jogokat, mint azok, akik elől menekül? Azért mégiscsak döbbenetes, hogy egy ilyen életrajzi alkotásban nincs komolyan vehetően boncolgatva a “Snowden Oroszországban” témája.

S itt muszáj feltenni ismét a kérdést. Hol az orosz (kínai, iráni, török, venezuelai, szingapúri, belorusz) Snowden? Lehet nagyon rossz véleményünk a nyugati kormányzatokról – s az is egyértelmű, hogy valóban történtek (és történhetnek ma is) jogsértések a demokráciák belbiztonsági rendszerében. De mégiscsak egyedül a nyugati típusú civil öntudat és jogállami kultúra az, amely kitermeli magából a Snowdeneket.

Nem valószínű, hogy bármely keleti rezsimben előfordulhatna, hogy miután a moszkvai, teheráni vagy pekingi Snowden előáll a leleplezeléseivel, utána hazájában, illetve országa befolyási övezetében zsinórban adják ki az őt dicsőítő könyveket és filmeket, valamint lelkesen tüntetnek érte.

Mennyi esélyt adnánk, hogy a keleti Snowden ugyanúgy megúszná, akár az “eredeti”, s nem jutna Litvinyenko sorsára? Miért van, hogy az NSA kínai, orosz vagy iráni megfelelőjének a nevét se igen tudjuk, nemhogy a titkos dossziéikba beleláthatnánk?

Persze a nyugati demokráciáktól nem kell annyira nagyon elájulni. Pont azért működnek amúgy, mivel nem kell tőlük elájulni. Nemrég derült ki, hogy a magánéletével próbált a hazai titkosszolgálat zsarolni egy újságírót. Amelyen mindenki nagyon felháborodott – e poszt szerzője is. Utána viszont a felháborodók egy része azon akadt ki, hogy a kritikus továbbgondolta a dolgot.

Stone filmje viszont minden sablonos elfogultsága dacára valamire tűrhetően rávilágít. Arra, hogy mindenki zsarolható – vagy legalábbis majdnem mindenki. A film be is mutatja, hogyan lehet bárki gyenge pontjára rátalálni, amennyiben bejárásunk van magánéletének jelszavaktól védett elektronikus zónájába. Ebből bárki összeállíthatja az aktuális, valamint a mindenkori hatalom elleni vádiratát – s még azt sem mondhatjuk, hogy ne lenne rá jogalap...

ITT OLVASHATÓ