Szerző: Zsolt Péter
2016.09.09.
A szociológiai kérdés az volna, hogy általában milyen mintázatai vannak a gazdag cégtulajdonosoknak az állammal, hogyan szoktak kijönni egymással a tőkések és a politikusok. Marxnak nyilván voltak erről elképzelései, de törődjünk bele, hogy nem csak összefogott kizsákmányolás létezik: a két elit viszonya lehet kiegyensúlyozott, kérdésként merülhet fel, hogy melyikük van kiszolgáltatva a másiknak. Ha pedig a viszony komplexebb, akkor fontos már azt is tudnunk, hogy az adott helyen miképp zajlik a lobbizás, mennyire átláthatók ezek, hol vannak a határok.
A demokráciákban az elitek konfliktusán virágzik a média, mely aztán ezeket a játszmákat jó esetben sikeresen tereli abba az irányba, hogy az elit a társadalom számára tisztességes játékot folytasson, rossz esetben viszont a média tényfeltárása csak olaj a tűzre, és a közönség vagy a vállalkozó oldalán, vagy a politikus mellett vonul az utcára. (Amúgy mindkettőnek szintén meg lehet a maga médiája is.)
Előbbi esetben, tehát olyankor, amikor a nép az oligarchának drukkol – a vállalkozó nem ritkán maga alá gyűri a politikát, és olyan döntések születnek, ami neki kedvez, hovatovább saját embereit ülteti be az állami székekbe, és elfoglalja a fontosabb kommunikációs csomópontokat is. Ez az állam foglyul ejtésének esete (state capture). Tiszta formában nem szokott megvalósulni, mert ha már eddig eljut a történet, a menedzser átváltozik politikussá. Ám a politikusok vállaltok általi megvásárlása nem ritka eset. Példa erre legutóbb Brazília, ahol aztán a népharag megbuktatta a történetesen női elnököt, Dilma Roussefet. (Ámbár az utcán kinn voltak a hívei is, tehát volt némi polgárháborús hangulat, noha a korrupció evidens volt.) Nem jó történet az ilyen, és láthatjuk, hogy Brazília még összehozta valahogy az olimpiát, de gazdaságilag zuhanórepülésben van, a középosztálya is szegényedik.
De nem jó történet a másik sem, ahol pedig a politikus leszámol az oligarchákkal. Közben ugyanis nagy valószínűség szerint maga is roncsolja a piaci verseny logikáját, a korábbi oligarchák helyett újakat teremt, strómanhálózatot épít ki, esetleg maga is oligarchává válik. Erre lehet példa Putyin.
Hogy miképp lehet elkerülni a putyinizációt vagy a „roussefinizációt”, ez minden nemzet kérdése és jól felfogott érdeke. Pusztán azért, mert a média végzi a dolgát, a Wikileaks kiszivárogtat, az ellenzéki politikusok verik a dobot, a civilek – különösen a Nyugatról pénzeltek – pedig pereket indítnak, még nem biztos, hogy szerencsés irányba mennek a dolgok. Kell még talán a véletlen is, ami Simicska esetében, mint személyes bosszúvágy ragadható meg...
ITT OLVASHATÓ
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.