KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: PÓSFAI ORSI
2016.09.19.
Sokat persze nem kellett ahhoz tenni, hogy ez a választás érdektelen legyen a világsajtó számára, hiszen a végeredmény mindvégig borítékolható volt (meglepetés valóban senkit sem érhetett, az eddig is kormányzó Egységes Oroszország párt 54 százalékkal nyert), ráadásul most nem az orosz politikával azonosított Vlagyimir Putyin elnöksége forgott kockán. Az elnökválasztásra majd csak valamikor 2018-ban kerül sor, Putyin még be se jelentette, hogy fog-e rajta indulni. Viszont az, hogy a kormány miért is próbálta meg alacsonyan tartani a választások iránti érdeklődést, és hogy az oroszokat miért hagyta hidegen a demokráciának eme alapvető eseménye, már egy összetettebb kérdés.
Az előző parlamenti választások után, 2011 decemberében, tömegek vonultak az utcára Oroszországban, miután az akkori eredményeket sokan egyértelmű választási csalásnak tudták be. A 2011/2012 telén zajló tüntetések egy olyan, alulról építkező politikai mozgalmat indítottak be, mely szinte példa nélküli volt a Szovjetunió bukása óta. Sajnos ez a mozgalom nem lehetett igazán hosszú életű, a hatalom nyomása miatt hamar elhalt, résztvevői közül sokan börtönbe kerültek (többek közt Alekszej Navalnij, Szergej Udalcov és Borisz Nyemcov) vagy emigrációra kényszerültek. Ennek ellenére egy ilyen politikai ellenállás kirobbanását az ország jelenlegi helyzetében Putyinék nem kockáztathatták meg.
Pillanatnyilag egyértelműen a status quo fenntartása a legfontosabb szempont, hiszen Oroszország nemcsak külpolitikailag van elszigetelődve az ukrán konfliktus óta, hanem a gazdasága is már két éve folyamatosan hanyatlik. Az ország tartalékai idén szeptemberben 32,2 milliárd dollárra csökkentek - egy évvel ezelőtt ez az összeg még 91,7 milliárd volt. Év végére valószínűleg már csak 15 milliárd marad, 2017 elejére pedig minden bizonnyal ki fog ürülni az államkassza ezen része. Ugyanis a 2016-os költségvetést még azzal a feltételezéssel számolták ki, hogy az olajár ebben az évben 50 dollár per hordó lesz, ehhez képest az év nagy részében 43 dollár alatt volt. Az ebből származó deficit miatt keletkezhetett óriási hiány az ország büdzséjében, amit a vésztartalékkal foltozgattak. A kormány már azt is belengette, hogy 2017-ben már az ún. jóléti tartalékokhoz kell majd hozzányúlniuk, ami többek közt elvileg a nyugdíjakat fedezné a jövőben...
ITT OLVASHATÓ
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.