2016. szeptember 13., kedd

ORBÁN LELEPLEZTE A "BALOLDALT"

GÉPNARANCS - BANÁNKÖZTÁRSASÁG BLOG
Szerző: Gusztos István
2016.09.12.


Orbán, az EU-hajó kapitányszerepre készülő kalóza kétségtelenül létezik és hat. Ma sikerült bemutatnia, hogy ellenfelei, legalábbis ami a „baloldalt” illeti, nem léteznek.

A kalózkapitány azzal a jól kiszámított hadovával állt elő az „Országgyűlésben”, hogy az általa kezdeményezett „népszavazás” sikere esetén az EU – nyilván annak nihilista vezetése – a baloldali irányítású városokkal, kerületekkel fog megállapodni migránsok befogadásáról. Ráfáznak a nihilisták! – Magyarországon nincs baloldal, legalábbis a mai vezetők körében nincs.

A kalóz képtelen állítására, illetve ahhoz mindenben hasonlítóra Szeged polgármestere már korábban válaszolt – higgadtan, bár mondhatta volna azt is, hogy ha rajta és a szocialistákon múlik, készek meghatározott számú menekülteket befogadni.
 
A mai reakciók azonban egészen kétségbeejtőek.
 
Nem lesznek „migránstelepek” Zuglóban – reagált Karácsony Gergely PM-es polgármester Orbán Viktor parlamenti beszédére.
 
Egyetlen, az MSZP által vezetett település sem kíván migránsokat betelepíteni a saját területére – reagált Tóth Bertalan, a szocialisták frakcióvezetője. Hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján visszautasította a kormányfő szavait, amelyeket „aljas hazugságnak” és a „gyűlöletkeltés egyik újabb formájának” nevezett.
 
Salgótarján elutasítja, hogy migránsok települjenek a városba, a közgyűlés ezt határozatban is kimondta – írta Salgótarján szocialista polgármestere az MTI-hez hétfőn eljuttatott sajtóközleményben. Fekete Zsolt arra reagált, hogy Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn parlamenti felszólalásában úgy fogalmazott, ha az ország visszautasítja a migránsokat, akkor Brüsszel a baloldali városokkal állapodik meg,
Zuglóban, Szegeden és Salgótarjánban osztják szét a menekülteket.
Fekete Zsolt hangsúlyozta: a salgótarjáni közgyűlés baloldali többsége februárban elutasította azt a lehetőséget, hogy a városba migránsok települjenek.

Kiállhatott volna bármelyik „baloldali” városvezető azzal a bátor, elvszerű szöveggel – persze, csak ha őszinte! –, hogy amíg baloldali vezetésű a város/a kerület, mindig készek lesznek arányosan meghatározott létszámú menekült befogadására, természetesen tiszta, ellenőrzött eljárás végén, és számítanak az EU támogatására. Mondhatta volna azt is, hogy sosem fog a mai magyar „kormányhoz” lealjasodni…

De aki rühelli a tiszta beszédet, az elvszerűségnek hírét sem hallotta, sunnyoghatott volna, ama látszat kedvéért, hogy mégiscsak különbözik a mai embertelen hatalomtól. Húzhatta volna az időt, mondván, megkérdezzük majd az embereket.

Szóval, nem kellett volna azonnal, pánikszerűen közölni: ide nem teszi be a lábát egy se!

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.