2016. szeptember 10., szombat

NEM CSOKIÉRT, NEM KIMENŐÉRT, NEM ZSEBPÉNZÉRT, HANEM FÉLELEMBŐL - ERŐSZAK A NEVELŐOTTHONBAN

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: Cserháti Éva
2016.09.10.

 
A TEGYESZ Alföldi utcai nevelőotthonában történtekről egyre több cikk jelenik meg a médiában. Az áldozatok beszámolóinak megkérdőjelezése már folyik, a bosszúhadjáratnak minősített történetben az igazi áldozatok a nevelők. Szexuális erőszak esetében a megvádolt személy vagy intézmény részéről szinte mindig felmerül, hogy az áldozat tulajdonképpen hazudik, és csak bosszút akar állni. A statisztika szerint ennek valószínűsége 2 százalék. Jelen írásban mégsem a megtörténtek valószínűségét szeretném latolgatni, és nem is a törvényszerűen felmerülő "bosszú-narratíva" jelenségét veszem górcső alá, hanem az áldozathibáztatás jelenségét vizsgálom.

A sajtónak ugyanis vélemény- és attitűdformáló szerepe van attól függetlenül, hogy a bántalmazás megtörtént-e vagy sem. A megjelent cikkek szinte kivétel nélkül megerősítik a gyerekkori szexuális abúzus áldozatairól elterjedt tévhiteket. „Szexet kértek a nagyobb zsebpénzért a magyar nevelőotthonban”, írja a Bors. „…szexet várnak a gyerekektől játékért”, mondja a Magyar Nemzet. „… játékot és édességet, a nagyobbaknak pénzt és kimenőt ajánlottak szexért cserébe”, állítja a HVG.

Ilyen higgadt, tárgyilagos hangnemben folytatnám az írást, ha nem fojtogatna a felháborodás, hogy hányszor kell még elmondani: a szexuálisan bántalmazott gyerekektől a szexet nem „kérik”, nem pusztán „elvárják”, hanem erőszakot követnek el ellenük. A gyerekeknek nincs választási lehetőségük, nem egy „ajánlattal” élnek vagy utasítják el.

Tegye fel a kezét, aki tényleg elhiszi, hogy két egyenlő fél között született bizniszről van szó, amelyben az üzlet tárgya a gyerek teste zsebpénzért, kimenőért, édességért cserébe. Nyilván ezt egyetlen újságíró sem gondolta így, aki a témában megnyilatkozott. Annak felemlegetése, hogy az erőszak áldozata milyen vélt vagy valós előnyökhöz jut a bántalmazás során, áldozathibáztatás. Vigyázzunk, mit írunk, hogy ne ismételjük meg az elkövető szavait! „Te is akartad, mert elfogadtad érte a csokit, kimenőt, zsebpénzt…”.

A bántalmazott gyerekeket egészen biztosan akkor is erőszak érte volna, ha nem fogadják el a zsebpénzt vagy a csokoládét. Ezeknek a látszólagos jutalmaknak, ugyanis nem a kompenzáció a szerepe, mint ahogy azt az eddig megjelent cikkek sugallják. Hanem egy manipulációs eszköz, melynek célja, hogy az elkövető bűntudatot keltsen az áldozatban és őt tegye felelőssé a történtekért. Ezzel biztosítja magának azt is, hogyha esetleg kiderül a bántalmazás, mondhassa azt, hogy a gyerek „hálátlan, árulkodik, még több zsebpénzt akar vagy még hosszabb kimenőt”. A bántalmazásra általában, de a gyerekkori szexuális erőszakra különösen jellemző, hogy az elkövető kettős kötésben tartja az áldozatot: az erőszakot időnként a „gondoskodás” váltja fel.

Gondoljunk csak a
Sipos-ügyre, vagy a pannonhalmi botrányra. Az Alföldi utcai nevelőintézetben történtek ugyanazt a mintázatot követik, mint ez a két nagy port kavart ügy...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.