NE FELEJTSÜK EL, HOGY NEM CSAK RÁHELT KELL KISTAFÍROZNI

KOLOZSVÁRI SZALONNA, DÜHÖNGŐ, ORDÍTOK BLOG
Szerző: Swan Edgar
2016.09.12.

Szinte észrevétlenül lépte át a társadalom azt a trágyadombot, amit pedig nem lett volna szabad, most sem lenne szabad szó nélkül magunk mögött hagyni. Orbán Ráhel és az ő hites urának bahreini látogatásáról beszélek.

Egy olvasó kérdezett rá, hogy mégis, mit gondolunk mi erről. Néhány cikkben foglalkoztunk vele ITT, ITT, ITT és ITT, valamint ITT is. ITT pedig a humor eszközével, valamint egy kapával fegyverkeztünk fel.

Már nem téma, nem írnak róla a lapok, nem beszélünk róla. A kormány egyik taktikája, a kivárás, elkussolás, lapítás – majd megunják a parasztok – és elterelés működni látszik. De ez csak a felszín, látszat, illúzió. Az ilyen sunyi aljasságok nem foszlanak szét a levegőben, nem szívódnak fel, csak időlegesen. Rakódnak egymásra a rétegek és ha elérik a kritikus mértéket, akkor robban minden, egyszerre. Előkerülnek az eltűnni látszó történetek. A párt székházának eladásából származó pénzből vásárolt bányától kezdve a feleség szőlőültetvényén keresztül, Nárcisz kutya rezidenciáján át a gázszerelő vagyonáig, Simicska Lajos parádés száguldásától a legecizett egykori barátig, a szétlopott földek, trafikok, kaszinók, különféle piacok egymás között való felosztásától a zsebretett nyugdíjvagyonig, a hazatalicskázott uniós pénzektől Habony Árpádig, Rogán Antal táguló lakásáig, Szijjártó villájáig, Farkas Flórián miniszterelnöki védelméig rohadtul sok minden fog előkerülni.

Akkor is, ha működik a legrosszabb reflex és látszólag beletörődik mindenki mindenbe. Abba is, hogy immár dinasztiák kezdenek kiépülni. Matolcsy fiúk, Orbán lányok viszik a családi boltot. Főleg Orbán lányok. Mert ne felejtsük el, hogy nem csak Ráhelt kell kistafírozni, van ott még pár gyerek. Azt még nem lehet tudni, hogy mindegyik ilyen torz világképpel szabadul-e az országra és mindegyiknek lesz-e pofája mohón nekifogni a zabálásnak. Mert Ráhel – az ország reménybeli örököse – nem most kezdte. Bőven voltak előjelek, az osztálytársakat a miniszterelnöki páholyban vendégül látó pofátlan fruskától a sértetten saját lábra hivatkozó ifiasszonyig, az egyetemi katedrára felkapaszkodó frissdiplomásig hosszú sora van az orbáni nevelés gyümölcsének.

Az, hogy Orbán lányának és vejének volt bőr a képén elmenni Bahreinbe – például magánbiznisz ügyben, de kihasználva apu pozícióját és a miniszterelnöknek igen, de a pereputtyának nem járó diplomáciai csatornákat – nem meglepő. Az sem meglepő, hogy a felelősségrevonás helyett beindult az állami szarelkenő gépezet és az összes sumák igyekezett meggyőzni a keményen idióta magyar kisembert, hogy ez természetes dolog, nincs ok a hőbörgésre.

De még mennyire, hogy van! Marhára nem természetes dolog. A miniszterek elnöke nem az égiek által kiválasztott fáraó (hiába nyomja teli az országot stadionnak látszó piramisokkal), nem felkent király. Az ország nem az ő magánbirtoka, amiből kedve szerint adományoz a hű szolgáknak, a többit pedig felosztja a leszármazottak között. Orbán éppen olyan élősködő az ország nyakán, mint a lánya. Csak ameddig a kormányfő úgy tesz, mintha tiszta lenne a keze és mentes lenne a mohóságtól, Ráhel és férje még csak úgy sem tesznek. Harsányan röhögnek bele az arcunkba, mert lám, nekik ezt is lehet, azt is lehet és lényegében a törvények felett állva bármit megtehetnek. Védettek.

Pedig nem. El fog jönni az a pillanat – nem is sokára – amikor minden, amit eddig a szőnyeg alá gyömöszölt a kormány, elő fog buggyanni. Akkor is, ha a hívek akár saját testükkel is megvédik a királyi famíliát. Az igazán kártékony, romboló jószágok azonban nem a hívek. Ott egyszerű a képlet. Akik sokkal többet ártanak – akár tudatosan, akár öntudatlanul – azok a folyamatosan huhogók. Azok, akik kijelentik és minden létező helyre odakommentelik, hogy ezt pont azok nem olvassák, akiknek kellene. És: úgyis a Fidesz nyer, mert nincs ellenfele. Mert ilyen a magyar ember. Mert úgysincs jobb.

Azok, akik minden rohadt cikk alá odapetéznek, hogy kár volt leírni, kár volt megint leírni és újra beszélni erről, mert úgysem történik semmi. Mert tehetetlenek vagyunk és ő ugyan utálja azt, ami most van, de nincs mit tenni és amúgy sem lesz jobb soha.

Aki így gondolja, az feladta. Magánügy. Nagyon sokan nem adtuk fel. És mielőtt megint felhördül a kormánypropaganda gagyi, de annál zajosabb gépezete: nem erőszakos kormánybuktatásról beszélek most sem. Az senkinek, főként az országnak nem érdeke. De az sem érdeke az országnak, hogy eltartson egy csomó élősködőt és immár az ő utódaikat is. Ennek változnia kell, mégpedig azért, mert ez a dolgok rendje. Nincs olyan diktatúra, amelyik örökké tartana. Demokratikus környezetben főleg nincs. Bármennyire hosszúnak tűnik is, történelmileg Orbán egy futó epizód lesz az ország fejlődésében...

ITT OLVASHATÓ