2016. szeptember 13., kedd

MONDATOK MAGYARORSZÁGRÓL

HUPPA BLOG
Szerző: Földes Péter
2016.09.12.


Nálunk a törésvonal nem a jobb- és a baloldali emberek között húzódik, hanem, az ájtatos, múltba néző árvalányhajasok, a hátrafelé nyilazó, nyereg alatt puhított hősök, és a mában-jövőben gondolkodó emberek között.

Mindkét csapatban játszanak jobb- és baloldaliak, valamint olyanok is – egyáltalán nem kizárt, hogy ők vannak többen -, akik egyik oldalhoz sem sorolják magukat.

E kétfelé szakított ország egyik felén azok élnek, akik kedvelik a diktatúrát, főként annak puha formáját. Azt, amelyik megsimogatja a fejünket, ha jók vagyunk, és csak kicsi kokit ad, ha rosszak, és e diktatúrát üzemeltető bácsi mindig tudja mindenkiről, hogy az illető jó-e vagy rossz. Apánk helyett apánk. Gondoskodik rólunk, gondolkodik helyettünk-
 

Egészen élhető diktatúra az ilyen, még azt sem várja el tőlünk, hogy szeressük. Megelégszik azzal is, ha úgy teszünk. Néha ennyit sem kér, beéri annyival, hogy ne látványosan utáljuk.
 

A másik országrészben, azok élnek, akik szeretik maguk eldönteni, hogy ők mikor jó magyarok, hazafiak, családapák, polgárok, nincs szükségük arra, hogy más mondja meg helyettük, hogy nekik mi a jó.
 

A pálya egyik térfelén azok játszanak, akik szeretnek alattvalók lenni, mert nem hisznek abban, hogy a sorsukat maguk is képesek irányítani. A másik oldalon meg azok, akik bíznak magukban. Abban, hogy nem a ráolvasás, hanem a teljesítmény számít. Nem a lózung, hanem a tehetség, a szorgalom, a tudás.
 

Rövidtávon ez nem mindig látszik, sőt, még a hosszabb távokon is csak a csillagok szerencsés együttállása esetén. De egyszer még talpra áll ez az ország. Nem holnap, és talán még csak nem is holnapután. Lehet, mi már meg sem éljük, legföljebb a gyerekeink, akik már életvitelszerűen külföldön élnek, vagy csak az unokáink, akik ebből kifolyólag majd külföldön születnek.

 És, ugyancsak ebből kifolyólag, vagy valami más okból, már nem is fognak magyarul beszélni soha. De a világban valahol még megérik, hogy élhető lesz ez az ország, olyan, amelynek a polgárai büszkék lehetnek arra, hogy magyarok.


Mert lehet mellébeszélni, maszatolni, múltat másítani, ám az örök emberi dolgok nem változnak. Jelesül az, hogy a tiszteletet nem követelni kell, hanem kiérdemelni
.

ITT OLVASHATÓ

2 megjegyzés:

  1. ...Boldogult úrfikorában az alcsúti ember mások között Edmund Burke és Thomas Paine munkáit olvasta, és biztosra vehető, hogy megértette őket ától cettig. Aztán oda jutott, ahová. Evvel összefüggésben megkérdezhetnénk, hogy vajon azok, akik Szálasi és Orosz Mihály Zoltán gondolatköréből indulnak, hova fognak ötvenvalahány éves korukra eljutni, de nem kérdezzük, mert a válasz nyilvánvaló. Sehova, de valószínű, hogy ilyen céljuk nincs is. Ők egyszerűen szeretnék, hogyha szeretnék őket, és lennének valakié. Közelebbről az alcsúti emberé, mert akiket ő szeret, azoknak jó. A kapuban áll egy új nemzedék, előtte sík mezőben hármas út, jobbra, balra szertefut, ott kell választani. A külföldre vezető út tiszta sor, akinél a szükséges kondíciók megvannak, azt a tulajdon szerettei tuszkolják ki az alcsúti ember országából, jobb esetben már az iskoláit is odakinn végzi, sőt az okosabbja eleve kinn születik. A másik úton közmunka hadának a lépése dobog, és bár a közmunkás létformának kétségkívül megvannak a maga heroikus aspektusai, csábereje összességében elhanyagolható. Maradt a középső, harmadik út, amelyre föntebb már rámutattunk, vagyis lakájnak jelentkezni. Más lehetőség nincs, vagy ha van is, a többség számára nem látható. Be kell sorolni a jók és igazak regimentjébe, majd minden lehetséges módon emelkedni, amíg a főtiszti kategóriáig el nem jutunk. Ott már minden pihepuha, de hamarosan még pihébb lesz és még puhább. A közigazgatási bíráskodás remélhetőleg zökkenőmentes beindulását követően az utolsó akadálya is elhárul annak, hogy az alcsúti ember az arra érdemeseket szíve szerint bonifikálja, vagyis annyit adjon nekik a pénzünkből, amennyit csak akar, azt pedig jól tudjuk, hogy őneki nagy szíve van. Annyira, hogy nem az észt és a teljesítményt díjazza, hanem a romlatlanságot, a jámborságot meg általában azokat a múlhatatlan erkölcsi értékeket, melyeket a mi világunkban Garancsi István, Mészáros Lőrinc, Sánta János, Tiborcz István meg a többi kiválóság képvisel...

    Váncsa István: Társközösség (Élet és Irodalom)

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.