MERRE TOVÁBB?

OFOE BLOG
Szerző: Gyulai Zsuzsa
2016.09.18.


A most induló sorozat a szerző egyedi tapasztalataiból kiindulva próbál általánosítható jelenségeket is megmutatni a szegénység világából. Szereplői általában halmozottan hátrányos helyzetű kamaszok. Merre tovább? Csak az előre kikövezett utak maradnak, vagy lehet a szokványostól eltérő is az út? És ha lehet, akkor hogyan? Válaszok nincsenek. Kérdés annál több.

1. A számláját nem fizeti, bezzeg okostelefonja van!

Sokszor hallani, általában mélységesen elítélő felhanggal, hogy a közmunkás (szegény, segélyből élő) a számláit nem tudja kifizetni, alig jut neki ennivalóra, bezzeg mobilja, sőt okostelefonja van. Amikor elkezdek erről beszélgetni az ezt hangoztatókkal, többnyire kiderül, hogy nem ismernek közelről egyetlen általuk megítélt embert sem, fogalmuk sincs az életükről. Ha elmondom az érveimet, – reményeim szerint – változik a véleményük. 

Valóban, a szegények többségénél is ott a telefon. Az idősebbeknél valami régi, rozzant nyomógombos, amit több havonta tudnak csak feltölteni. De legalább el lehet őket érni, és szükség esetén tudnak visszahívót küldeni (ha akad valaki körülöttük, akinek van még egység a telefonján). Ezzel tudnak üzenni a gyereküknek, hogy induljon el, vagy tegyen meg valamit, amit megbeszéltek. Jelezhetnek a kollégáiknak, a munkahelyüknek, ha valami problémájuk van. Bármilyen korlátozottan is, de lehetőséget kapnak a kapcsolatfelvételre.

A kamaszoknak többnyire okostelefonjuk van, gyakran a testvérekkel közösen. Valahonnan kerül ez is. Csereberélik a holmijukat, kapják születésnapra, esetleg valamelyik rokon nekik adja, ha neki már újabb van. Sajnos előfordul az is, hogy lopnak maguknak. Ritkán van rajta egység, sok esetben még a kártya is hiányzik, de tudják, hogy hol van szabad wifi, esetleg van valamilyen kódjuk, amivel legálisan wifizhetnek. (Egyes szolgáltatók adnak kódot az előfizetőiknek, akik így akár három készülékkel is szabadon használhatják a hálózatot).

Mert a Facebook, az kell. Nekik is, nem csak a jobb sorba született társaiknak. Hiszen ott zajlik minden, ott lehet ismerkedni, ott lehet megbeszélni a délutáni focit, ott lehet egyeztetni, hogy ma éppen ki megy be a suliba, és előtte hol találkozzanak. A kamaszok élete a neten zajlik, és attól még, hogy szegény, egyetlen tizenéves sem akar másképpen élni, mint szerencsésebb kortársai.

A diákmunka vállalásánál is feltétel, hogy emailben el lehessen érni az illetőt, és egyes helyekre éppen a Facebookon lehet jelentkezni. Ha nem lenne telefonjuk (mert asztali gépük vagy laptopjuk végképp nincs), teljesen elvágnák magukat a világról, a maradék esélyektől is meg lennének fosztva. Tehát lehet fanyalogva fintorogni: „nahát, nem fizeti a számláit, bezzeg okostelefonja van”, előbb azonban érdemes végiggondolni, hogy ma már a legegyszerűbb dolgokat is nehéz elintézni enélkül.

Egy pozitív hatást én magam is megtapasztaltam. Van egy fiú, erősen korlátozott nyelvi kóddal, 16 évesen végzi a hetedik osztályt. Gyakran keresi a lehetőséget, hogy beszélgethessen velem. Ha máshogy nem, hát csetelve. Amikor az első üzeneteit írta, alig lehetett érteni, mit akart kifejezni, a helyesírása, a mondatfűzése, szókincse mind-mind nagyon kezdetleges volt. Másfél évnyi rendszeres csetelés után már egyre érthetőbb, amit ír, a helyesírása is javult, a mondatai szerkesztettebbek lettek, a szókincse is fejlődött. Megjegyzem: azóta folyamatosan csetel, évek alatt nem írt ennyit kézzel, mint a telefonján néhány hét alatt. Ha nem lett volna ez a lehetősége, feltételezhetően soha sem használta volna ennyit írásban a nyelvet, és nem is fejlődött volna ekkorát...

ITT OLVASHATÓ