HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Ági
2016.08.31.
Akár sablonosnak is nevezhetném Ági történetének kezdetét, hiszen a frissen végzett egyetemista a diploma után három társával úgy dönt, hogy nekivág Angliának. Aztán a történet ott válik érdekessé, hogy gyorsan egyedül marad, majd évek során bebizonyítja, hogy ki lehet törni a szobalányi szerepből. A mai posztból emellett az is kiderül, hogy mi rejtőzik az angol cukormáz alatt.
„Londonban magyarként is lehet karriert csinálni, még akkor is, ha gyakorlatilag a nulláról indul az ember. Hogyan lettem szobalányból óriáscég középvezetője? A történet 2005-ben indul, amikor is lediplomáztam Magyarországon angol-kommunikáció szakon és diploma után úgy döntöttünk néhány csoporttársammal, hogy akkor mi most nekivágunk Londonnak pár hónapra..."
ITT OLVASHATÓ
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.