Szerző: KötőSzó
2016.09.07.
A nemzetiszocialista hatalomátvétellel szembeni norvég egyházi összefogás a második világháború idején bebizonyította: az egyház erőszakmentes ellenállása konkrét gátja lehet a szélsőséges nézetek megszilárdulásának egy társadalomban. 1940 és 45 között norvég evangélikus püspökök határozott állásfoglalásai nyomán ellenállási mozgalom indult, amely mögé az akkor hivatalosan 96 százalékban evangélikus Norvégia lelkészi karának 90 százaléka felsorakozott, és ezzel gyakorlatilag eszköztelenné tették az államhatalmat.
Norvégia német megszállása után, 1942. februárjában Josef Terboven, Norvégia német birodalmi biztosa miniszterelnökké nevezte ki Vikun Quisinget, a norvég nemzetiszocialista párt (Nasjonal Samling) alapítóját és vezetőjét, miután – a trónjától korábban már megfosztott – Håkon király Angliába menekült. Quisling pártja már korábban sem tudott nagy tömegek támogatására szert tenni, hivatalba lépése utáni, az ifjúság nevelését célzó intézkedései – melyek gyermekek és fiatalok a náci pártszervezetekbe kényszerítését is jelentették – pedig tömeges társadalmi ellenállást váltottak ki, elsősorban a szülők, a pedagógusok és az egyházak képviselői részéről. Utóbbi az egyházi nyilvánosság minden eszközét latba vetve ütközött a kormánnyal.
Ennek az ellenállásnak kulcsfigurája volt Berggrav püspök (nyitóképünkön), ám mindahhoz, hogy az ezek után kibontakozó harc a jogállamiságért és az egyház szabadságáért sikeres legyen az is kellett, hogy a lelkészi kar szinte egy emberként zárt össze a hatóságokkal és a kollaboráns kormánnyal szemben a püspök oldalán. Püspökök és lelkészi kar közös fellépése tette a norvég ellenállás egyik legjelentősebb szereplőjévé az evangélikus egyházat.
„Ha az állami felsőbbség engedélyezi az erőszakot és a jogtalanságot, és nyomást gyakorol a lelkekre, akkor az egyház válik a lelkiismeret őrévé” – írja Berggrav püspöktársainak egy (Skancke kultuszminiszterrel folytatott) kormányzati egyeztetés után 1941-ben. A püspök még az ökumenikus mozgalomban tett szert nemzetközi és diplomáciai tapasztalatokra, ezért kezdetben a párbeszéd elősegítésére törekedett. Legelső püspöki megnyilatkozásaiban nem megy nyíltan szembe az államhatalommal, amiért akkor és később is komoly kritikákat kap. Hamar felismeri azonban a párbeszéd lehetetlenségét és a Hitler vezette Németország diktatórikus szándékait, a nyílt szakítással és állásfoglalással azonban kivárt addig, amíg az államhatalom intézkedései során közvetlen egyházi érdekek sérültek. (Szándéka mögött az állt, nehogy annak a gyakran hangoztatott vádnak adjon alapot, mely szerint az egyház illetéktelenül üti az orrát állami ügyekbe.)
Az egyre sokasodó hatalmi túlkapások egyesítették Norvégia keresztényeit, a különböző kegyességi irányzatok között tapasztalható, kiéleződő megosztottság elmélyülése helyett ezek a csoportok elkezdték egymással keresni a kapcsolatot és megalapították a Közös Keresztény Tanácsot, amely később hatalmas súlyt adott minden közös megnyilatkozásnak...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.