HOGYAN ÜLDÖZZÜNK KERESZTÉNYT?

TÖRÖK MONIKA BLOGJA
Szerző: törökmonika
2016.09.07.

A címben felvetett kérdés égetőbb, mint gondolja a kedves olvasó. Nem szabad a homokba dugni a fejünket. A keresztényüldözés mindennapjaink égető problémája – ha másból nem, onnan biztosan lehet tudni, hogy már államtitkárságot is létrehoztak ellene.

Ahhoz, hogy hatékonyan felvehessük a harcot a keresztényüldözéssel, kénytelenek vagyunk megismerkedni az ördöggel magával.

Keresztényt üldözni afféle népi sportnak, virtusnak számított a magyar történelem során. Ha kinyitjuk a történelem- vagy irodalomkönyveinket, gyakorlatilag semmi másról nem olvashatunk benne, mint hogy hazánk földjén rendszeresen és sportból üldözték a kereszténységet.

Most ne tessenek Koppány vezér tetemrészeire gondolni, haladjunk.

Keresztényt üldözni sokféle módszerrel szokás, a legjobban elterjedt az, hogy éjfélkor, a keresztúton, amikor a varjúhájat szedjük teliholdkor, akkor térdelőrajtból indulunk és üldözzük a keresztényeket.

Kedves népi szokás még, hogy szintén éjszaka megjelenünk a delikvens háza előtt fehér csuklyában, rágyújtjuk a pajtát és elégetünk egy keresztet, hogy a delikvens retinájába beégjen a látvány.

Szintén régies szokás, hogy máglyákra cibáljuk őket és családilag égetjük el őket, de ez a szokás mostanában már kezd kimenni a divatból.

Egy időben az is járta, hogy nagy hajókra szálltunk, találtunk és meghódítottunk teljes földrészeket, és ott, aki keresztény volt, azt nagyon üldöztük, egészen a rezervátumokig.

Az európai irodalom, különösen az angolszász vonal különös figyelmet fordított a keresztényüldözésre, akár Indiáról, akár más gyarmatról volt szó, az úgynevezett teaklubokban szerveződött aktív közösségek mindig lelkesen üldözték az ottani keresztényeket. Ha nem volt, vittek oda.

A nagyobb háborúkban, amelyekben a civilizált lakosság nagy része százalékosan is nagyon elpusztult, természetesen csak keresztények haltak meg – de hiszen ezért is robbantottuk ki őket.

A leghatékonyabb keresztényüldözés természetesen a kommunizmus éveiben zajlott, amikor annyira üldöztük a keresztényeket, hogy például párttitkár belőlük a lehető legritkább esetben lehetett, kénytelenek voltak más állásban meghúzni magukat. De persze nem voltunk ennyire bigottak – a mi keresztényünk azért még lehetett párttitkár, csak csöndben, a négy fal között...

ITT OLVASHATÓ