Szerző: Gábor
2016.09.22.
„A motivációkba nem mennék bele mélyen. Legyen elég annyi, hogy 49 évesek vagyunk, a gyerekek kirepültek, az országból elegünk lett. 2014 májusában jutottam el addig, hogy menni kell, egy évet adtam magamnak erre, kettő lett belőle.
Részben lustaságból, illetve azért, mert Pesten jó állásom, fizetésem volt, semmi nem kényszerített, hogy siessek, másrészt azért, mert nem akartam bizonytalanba elindulni, csak úgy, hogy már megfelelő állásba tudok jönni.
Tudom, hogy ez nagy luxus, sokaknak elérhetetlen helyzet, de szakmámból adódóan megtehetem. Ezzel együtt megírom a tapasztalatainkat, hátha valakinek jól jön.
Április vége óta vagyunk itt, szóval még frissek a beilleszkedési tapasztalatok, tán be sem fejeződtek teljesen. Az is nagyon könnyen meglehet, hogy számos dologban tévedek, vagy rosszul döntöttünk. Amiket elmondok nem általános igazságok, csak szubjektív tapasztalatok.
Az álláskeresés tehát majdnem két évig tartott, erősen ingadozó intenzitással. Volt, hogy hónapokig rá se néztem. Végül összesen kb. 50 helyre küldtem életrajzot, 5 helyre volt telefonos interjúm, egyre személyes, ott dolgozom most.
Ha most kezdenék hozzá, egy dolgot csinálnék másképp. A legvége felé jutott eszembe, hogy vélhetőleg a magyar telefonszámom miatt rengeteg helyen a legelső szűrőn kiesek.
Már az állásközvetítő is félredob, és azokat keresi, akiknek helyi telefonszáma van. Angliában élő GIFF-GAFF telefonnal rendelkezőtől kértem, hogy kérjen egy új kártyát és küldje el.
Ezért, hogy engem megszerzett ügyfélnek ő is kapott valami jóváírást, én meg egy frankó +44 kezdetű telefonszámot. Prepaid és nem túl drága, tehát nem egy nagy befektetés, de szerintem sokat segíthet. Nekem végül nem segített, mert túl későn jutott eszembe. Meg különben is Dublin lett belőle, nem Anglia..."
Részben lustaságból, illetve azért, mert Pesten jó állásom, fizetésem volt, semmi nem kényszerített, hogy siessek, másrészt azért, mert nem akartam bizonytalanba elindulni, csak úgy, hogy már megfelelő állásba tudok jönni.
Tudom, hogy ez nagy luxus, sokaknak elérhetetlen helyzet, de szakmámból adódóan megtehetem. Ezzel együtt megírom a tapasztalatainkat, hátha valakinek jól jön.
Április vége óta vagyunk itt, szóval még frissek a beilleszkedési tapasztalatok, tán be sem fejeződtek teljesen. Az is nagyon könnyen meglehet, hogy számos dologban tévedek, vagy rosszul döntöttünk. Amiket elmondok nem általános igazságok, csak szubjektív tapasztalatok.
Az álláskeresés tehát majdnem két évig tartott, erősen ingadozó intenzitással. Volt, hogy hónapokig rá se néztem. Végül összesen kb. 50 helyre küldtem életrajzot, 5 helyre volt telefonos interjúm, egyre személyes, ott dolgozom most.
Ha most kezdenék hozzá, egy dolgot csinálnék másképp. A legvége felé jutott eszembe, hogy vélhetőleg a magyar telefonszámom miatt rengeteg helyen a legelső szűrőn kiesek.
Már az állásközvetítő is félredob, és azokat keresi, akiknek helyi telefonszáma van. Angliában élő GIFF-GAFF telefonnal rendelkezőtől kértem, hogy kérjen egy új kártyát és küldje el.
Ezért, hogy engem megszerzett ügyfélnek ő is kapott valami jóváírást, én meg egy frankó +44 kezdetű telefonszámot. Prepaid és nem túl drága, tehát nem egy nagy befektetés, de szerintem sokat segíthet. Nekem végül nem segített, mert túl későn jutott eszembe. Meg különben is Dublin lett belőle, nem Anglia..."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.