HACSEK ÉS A BOBSZÁNKÓ

HUPPA BLOG
Szerző: Szele Tamás
2016.09.16.

– Jónapot Hacsek, hol volt, hogy hála Istennek nem láttam egy hete?
– Bobozni voltam, Sajókám bobozni.
– Jó is az, Hacsek, csak bírja cérnával.
– Milyen cérnával?
– Amit összeboboz. Aztán kiboboz.
– Maga olyan hülye, mint egy frissen képzett közbeszerzésügyi szakújságíró a Nemzeti Közszolgálati Egyetemről! A bob nem egy csomó, hanem egy szórakozás.
– Ha maga mondja… és hogy bobozta ki magát?
– Maga tényleg nem tudja, hogy a bob egy szánkó? Az ember beleül, és már száguld is lefelé, szélsebesen!
– Hacsek, maga szeptemberben ment szánkózni? Hol talált havat?
– Sajókám, nem kell hó, kereke van a szánkónak és egy hosszú vályúban fut. Különben, ha nagyon tudni akarja, Berettyóújfaluban voltam.
– Azt értem, hogy nem kell hó, mert ilyenkor nincs is. De ott hegy sincs!
– Az sem kell. Motorja is van a bobnak. Az hajtja, vízszintesen, a pályán.
– Kezdem érteni. Maga elment szeptemberben szánkózni, a szánkónak kereke van, motorja és áramszedője, valamint a tökvízszintes hegyoldalon száguld egy vályúban, jól látom a dolgot?
– Pontosan.
– És mondja, ha kiszedik a vályúból, akkor dodzsem? Mert így én is boboztam már gyermekkoromban a Vidám Parkban.
– Nem dodzsem, hanem a maga kedves nénikéje, annak is kereke van és áramszedője!
– Az a hetvenhatos troli.
– Na látja, az a maga nénikéje, pontosan.
– Nem, az én nénikém a hetvennyolcas. És mennyibe került ez a bobpálya?
– Félmilliárd forintba, de még nem adták át, engem is csak protekcióval engedtek be.
– Ugyan, maga még az országos körözési listára is protekcióval kerülne fel. Kit ismer maga ott?
– Ott senkit, de az unokahúgom gépírónő a Matolcsynál.
– A Matolcsynál? Nála most sok gépírónő megfordul… és milyen főnök?
– Kiváló, csak picit háklis. Nem szereti a nyolcas számot. Meg állandóan jógázik az India-szakértővel.
– Az nagyon egészséges, kérem. Csak össze ne bobozza a lábait, mert akkor örökké úgy marad, lótuszülésben.
– Hagyjuk ezt, ma tízmilliószoros nap van az MNB-ben.
– Az mi?
– A sikkasztási szorzó.
– Ja, értem. Hagyjuk, tényleg. Mondja viszont, maga tudta?
– Mit?
– Ja, úgy könnyű…
– Értem már, maga a népszavazásra gondol!
– Nem fogja elhinni, mennyire meglepődtem, meghatódtam, mikor a miniszterelnöki hivatal levelet küldött nekem, ide, a Lótetem utca 32/b-be, félemelet, gang. Álltam, könnyeztem, a torkomat és a szememet marta a kesernyés füst…
– Milyen füst?
– A levél füstje.
– Maga elégette?
– El. Nem akartam a vécét eldugaszolni vele.
– Ezek szerint maga igennel szavaz?
– Is.
– Hogyhogy is?
– Vagy érvénytelenül, vagy sehogy, de mindezt egyszerre.
– Hogy érti?...

ITT OLVASHATÓ