GYALOGOS GONDOLATOK - EURÓPAIKÉNT, MAGYARKÉNT ÉS SZABADGONDOLKODÓ SZOCIALISTAKÉNT...

KANADAI MAGYAR HÍRLAP ONLINE
Szerző: Rátesi Margit
2016.09.10.

Igenis szorongok. Európaiként és magyarként, szabadgondolkodó szocialistaként aggodalommal tölt el az egyre durvuló élet. Az, hogy a társadalmak vezetésére mandátumot kapottak az istennek se találják a választ mai helyzetünkre. Mit választ? Még a kérdés sem érthető, hogyan lehetne jó a válasz?

Igen, arról van szó, hogy más földrészekről milliók ostromolják az öreg kontinens partjait. Miért, mi van? Muzulmán hordák törnek egy másik egyistenhit híveire, az elpusztításukat tervezve? Vagy szerencsétlen nyomorultak kerekedtek föl, életet remélve? Úgy gondolom, ez is, az is. Volt egyszer egy nagyon okos ember, aki 170 évvel ezelőtt olyasmit mondott: az emberi társadalmakat a termelőerők (eszközök, gépek, munkaerő) fejlődése mozgatja. Azóta ezt a kérdést már sokan, sokféleképpen újra megvitatták – talán érdemes lenne elgondolkodni azon: van-e ezekben az elméletekben valami igazság? Csak olyan egyszerűen, józan paraszti ésszel.

Talán vizsgáljuk meg, mit is érthetünk „termelőerőnek”? A huszadik századig a fizikai erő, majd a gépek ereje segített az embernek, hogy éljen. Tudjon enni, védekezni a hideg vagy épp a meleg ellen. Bár sokan hajtogatják: a XX. században véget ért az ipari társadalom, ma már az információs táradalom korát éljük.

Hogy kerül ez – jobb híján – a migránskérdéshez? Gondoljunk bele: vajon mi késztet Afrikában (egyelőre többnyire Észak-Afrikában) milliókat arra, hogy elhagyják szülőföldjüket, elinduljanak az ismeretlenbe? Nem riasztja őket a számukra ismeretlen hideg, az ellenséges közeg, a nyílt tenger megpróbáltatásai. (Az óceán egyelőre bevehetetlennek tűnik a lélekvesztők számára, de nem tudni, meddig.) Évezredeken keresztül elvoltak az őserdei kis falvakban, később a pompa és az állati nyomor kettőségével küzdő városokban. Miért éppen most elégelték meg a viszonyokat?

Nem megy ki a fejemből két rövid snitt a híradásokból. Az egyik egy afrikai faluban készült. Egy néger fiatalasszony fején nagy vízhordó badellával igyekszik a kunyhója felé. Nem csontsovány, ruhája is van. Mosolyogva mondja a kamerába: A tévében láttuk, hogy vannak olyan helyek, ahol a falból jön a víz. Ki ne szeretné, hogy a gyerekei ilyen helyen éljenek?

Válasz nincs. Tényleg, ki ne szeretné? De ennek a fiatalasszonynak az ősei nemzedékek óta élnek ott, hogy nem jutott eszükbe, hogy olyan helyre vágyjanak, ahol „a falból jön a víz?” Valószínűleg úgy, hogy fogalmuk sem volt arról, hogy vannak ilyen helyek is. Nem látták a tévében. Merthogy nemcsak tévé, áram sem volt néhány évtizeddel ezelőtt ilyen helyeken.

A másik felvételen egy szíriai fiatalember mondja a menekülteket szállító buszon: Azért indult el a hazájából, mert szereti a zenét, és úgy tudja, Németországban szabadon zenélhet. (Szíriában a polgárháború előtt nagyjából Magyarországhoz hasonló szinten éltek.)

Honnan tudja? Nyilván a tévés zenei csatornákból, meg a netről.

Számomra ezt jelenti az „információs társadalom”. Hogy amíg alig 100 évvel ezelőtt még Magyarországon is leélték az életüket az emberek, hogy a fővárost sem látták, a falujuk határát nem lépték át. (Nagyszüleim falujába pl. csak a hatvanas években ért el az elektromosság.) Most meg fel sem kell állni a karosszékből, hogy azonos időben láthassuk, hogyan ölik egymást távoli vidékeken, vagy éppen miféle, elképzelhetetlenül drága luxussal szórakoztatják magukat azok, akik megtehetik...

ITT OLVASHATÓ