SZEGEDI KATTINTÓS BLOG
Szerző: Trombitás Alfréd
2016.09.19.
Több szempontból is hibás kampánystratégiát választott a Fidesz a mostani kvótanépszavazáshoz. Úgy nyomja ugyanis a kampánymantrát, ahogy egy országgyűlési választás idején sem igen szokás, ugyanakkor egyre görcsösebb azért, mert nem biztos a dolgában. A nyár közepén még úgy tűnt, hogy sétagalopp lesz a gyűlöletkampány felpörgetése, ám úgy tűnik, hogy az olimpiához igazított kormányzati hirdetésdömpingtől sok nemmel szavazni akaró is megcsömörlött. Közben jött egy arculatváltás is, ami szintén nem tett jót a kampánynak. Elemzésünkből azonban az is kiderül, hogy valószínűleg külső körülmények fogják eldönteni, eredményes lesz-e a kormány által kezdeményezett voksolás.
Eddig is elég hígagyúnak tekintette a kormány a magyar polgárokat, ám a mostani kampányában minden eddiginél jobban alábecsüli az értelmi képességeit. A Fidesz kampányszlogenjeiből jól leszűrhető, hogy csak a végtelenül leegyszerűsített gondolatmenetek felfogására tartja alkalmasnak a szavazókat. Ráadásul egy olyan frontot is nyitott, melyen nem veheti olyan biztosra a győzelmet, mint a migránskérdésben, tudniillik egyre inkább Brüsszel ellen szónokol a miniszterelnök, ami nem tűnik jó stratégiának akkor, amikor a lakosság döntő hányada az EU tagság mellett van.
Mintha azzal hergelné magát és közönségét Orbán Viktor, hogy egyre csak növeli a szavazás tétjét, pedig ezzel az ellenkező hatást válthatja ki, mint amire szüksége lenne. A gyengécske ellenzéki kampány is elegendő ahhoz, hogy a szavazók egy jelentős hányada ráébredjen: nem a menekültek befogadásáról van itt szó elsősorban, hanem arról, hogy az általuk nem túl sokra tartott kormány számára muníciót biztosítsanak a Brüsszel elleni szabadságharchoz.
Van azonban egy kevésbé szembeötlő üzenete is a mostani görcsös kampányolásnak. Ha ugyanis képletesen belelapozunk a kormány féléves bizonyítványába, nem találunk örömre okot adó érdemjegyeket, így mindenképpen kell neki egy látványos kampány, lehetőleg egy olyan téma köré, amely várhatóan sokakat megmozgat, és eltereli a figyelmet arról, hogy elég siralmas a harmadik Orbán-kormány eddigi teljesítménye. Ha ilyen fénytörésen keresztül szemléljük a mostani kampányt, azt kell mondanunk, hogy Orbán Viktor politikai jövője a tét, és ha a miniszterelnök megbukik, magával rántja a pártját is a mélybe...
ITT OLVASHATÓ
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.