2016. szeptember 11., vasárnap

EZ AZ ORSZÁG MINDEN EGYES LECSERÉLT FELESÉGEN ÉS SZÉPREMÉNYŰ SZERETŐN SÚLYOS PÉNZEKET BUKIK

KOLOZSVÁRI SZALONNA - NEHAZUGGY BLOG
Szerző: H. Andrea
2016.09.11.


Orbán Viktor mostanság Kötcsén jelentette ki és be, hogy mind meghalunk, de még mielőtt halomra döglenénk, azelőtt élet-halál harc következik. És ha nem is, akkor is. Ez most az egyetlen sláger. Mivel rengeteg időnk van/lesz elemezni az elhangzott háborús beszéd apraját és nagyját, beszéljünk egy kicsit a politikai paletta aktuálisan legnagyobb, 61 éves Don Juan-jának viselt dolgairól.


Nem, nem Matolcsy György magánéletében, ágyában és párnái közt kívánok vájkálni. Nem érdekel, mert alapvetően magánügynek tartom, hogy elveszítette hites férj-jellegét, és egy közel 30 évvel fiatalabb nő miatt hagyja ott végérvényesen az asszonyt. Az pedig nem tegnap óta világos, hogy milyen ez a képmutató, erkölcstelen bagázs, az egész rothadó Európa számára példamutató, keresztény családi életével. Pontosan ilyen.

Ami szóra érdemes ebből a szerelmi afférból, már ha valóban az, hogy a Népszabadság Matolcsyék zátonyra futott házasságának említése nélkül – MNB-s pletykákról meggyőződni akarván – érdeklődött Vajda Zita MNB-munkatársról és a jegybank kvázi elszólta magát, midőn egyebek mellett azt állította: „Matolcsy György magánélete, a Matolcsy-házaspár válása magánügy.” Hogy mi köze ehhez Vajda Zitának? Már nem csak sima spekuláció: ő az a 32 éves nő, akiért Gyuri bácsi szíve hevesen dobog mostanság, bár valószínűleg a románc nem tegnap kezdődött.

A lényeg: Zitácska a Magyar Nemzeti Bankban nemzetközi szakmai titkárként dolgozott 2016. május 2-ig. Munkabére bruttó 1 730 000 Ft., nettó 1 150 450 Ft. volt. Párhuzamosan az egyik Pallas Athéné alapítvány (PADI) kuratóriumába is bekerült, illetve egy alapítványi cég, a Vízház Zrt. igazgatóságának is tagja lett, nem utolsó sorban Tolcsy bácsi külföldi útjait szervezte és gyakran utazott együtt szeretőjével a jegybank elnökével. Nem lehet véletlen, hogy korábban a Nemzetgazdasági Minisztériumban is Gyuri bácsi mellett ténykedett és hasonlóan hasznos munkát végzett. A merő nem véletlenek sorában fontos állomás, hogy Matolcsy 2013 március 4-én lett MNB-elnök, Vajda Zita március 6-ától pedig már az MNB-alkalmazottja volt.

Mindketten rajonganak a keleti vallásokért és a keleti kultúráért. Zitánk – aki egyébként a havi 1,1 millióért felsővezetői nemzetközi tárgyalásokat, nemzetközi utazásokat készített elő, részt is vett e tárgyalások egy részén, valamint a nemzetközi szakirodalomban új írásokat, könyveket kutatott fel és mutatott be a jegybanki vezetők részére – ashtanga jógát oktat egyebek mellett jegybanki alkalmazottaknak is heti kétszer. 2012-ben fél évet Indiában töltött, amiről blogot is írt, amit a róla és szerelmetes főnökéről szóló hírek megjelenése után átállított nem nyilvánosra, miként a Facebook-oldalát is törölte. (Szerencsére a Google nem felejt, úgyhogy akit érdekel ITT megtalálja az indiai kalandokról szóló élménybeszámolót.).

Ez persze nem a teljes történet: mint kiderült, Vajda Zitának is megvan a maga kis népes családja. Egyetlen kedves édesanyja, Vajda Péterné valamennyi Pallas-alapítvánnyal szerződésben állt (részleteket ITT lehet olvasni), miközben a testvére, Vajda Kitti két trafikcégben is érdekelt volt.

Az az igazság, hogy az sem lenne ennél megnyugtatóbb, ha Matolcsy Gyuri esetleg Polt Péter feleségét szereti el, vagy Schmidt Máriával kuszálódik össze szerelmileg. A legnagyobb probléma mégiscsak az, hogy ennek a titkosított, jellegét elvesztett milliárdokkal szórakozó harácsolóbajnoknak sem a válása, sem a szerelembe esése nem lehet magánügy ebben a fenékig tejfel kereszténydemokráciában...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.