Szerző: Tünde
2016.09.10.
Sokat olvastam az itteni történeteket, néha sírok, néha nagyon megijedek szüléstől. Sokat gondolkodtam, hogy leírjam-e a történetem, de tudom, jót tesz, ha kiírom magamból. 28 éves vagyok. Mindig is úgy terveztem, hogy 30 éves korom előtt szülök, és még most is így szeretnék. 4,5 éve vagyunk együtt a párommal. Van egy pici lakásunk, amiben már most elterveztem, hogy fog kinézni a gyerekszoba. És egy megmagyarázhatatlan érzés (biztos sokat voltak így), de valahonnan tudom, hogy lányom lesz. Aztán lehet, hogy koppanok.
Ha megkérdezik tőlem, hogy szeretnék-e már babát, a válaszom igen, de erre mindenki azt mondja, hogy „ráérsz/értek még a gyerekkel” vagy, hogy „fiatalok vagyok még” meg még sok ilyen és ehhez hasonló idegesítő mondatok. Én hogy utálom ezt már most! Legszívesebben a képébe ordítanék annak az embernek, hogy „kuss, majd én érzem, hogy mikor akarok babát”! Vagy a másik véglet, hogy folyamatosan azt kérdezik, hogy mikor lesz nektek is már babátok? Általában erre nem válaszolok, csak a vállam húzom fel, már annyira elegem van. Vagy a „jön, amikor jön” válasz, ami még bevált, hogy leszálljanak rólam.
Nem került szóba még közöttünk a gyerekvállalás. Én már szeretnék, és úgy is érzem, készen állok rá teljes mértékben. Én igen, de a párom sajnos még nem. Ő még nem akar.
A párom 30 éves, imádja a gyerekeket és jól is kijön velük. A keresztfia a mindene. Első perctől kezdve megfogta, nem félt, attól hogy összetöri, gügyögött neki, szeretgette, részt vett az életében (pelenka tartalmától félt csak).
Az én szüleimnek még nincs unokája, az ő családjában viszont már van egy gyerek, a nővérének. Szerintem ezért sem akar még, mert beéri a keresztfiával, mint gyerekkel. Ha itt van, lehet vele foglalkozni, játszani, de még sincs saját gyereke, és ami vele járna...
Ha megkérdezik tőlem, hogy szeretnék-e már babát, a válaszom igen, de erre mindenki azt mondja, hogy „ráérsz/értek még a gyerekkel” vagy, hogy „fiatalok vagyok még” meg még sok ilyen és ehhez hasonló idegesítő mondatok. Én hogy utálom ezt már most! Legszívesebben a képébe ordítanék annak az embernek, hogy „kuss, majd én érzem, hogy mikor akarok babát”! Vagy a másik véglet, hogy folyamatosan azt kérdezik, hogy mikor lesz nektek is már babátok? Általában erre nem válaszolok, csak a vállam húzom fel, már annyira elegem van. Vagy a „jön, amikor jön” válasz, ami még bevált, hogy leszálljanak rólam.
Nem került szóba még közöttünk a gyerekvállalás. Én már szeretnék, és úgy is érzem, készen állok rá teljes mértékben. Én igen, de a párom sajnos még nem. Ő még nem akar.
A párom 30 éves, imádja a gyerekeket és jól is kijön velük. A keresztfia a mindene. Első perctől kezdve megfogta, nem félt, attól hogy összetöri, gügyögött neki, szeretgette, részt vett az életében (pelenka tartalmától félt csak).
Az én szüleimnek még nincs unokája, az ő családjában viszont már van egy gyerek, a nővérének. Szerintem ezért sem akar még, mert beéri a keresztfiával, mint gyerekkel. Ha itt van, lehet vele foglalkozni, játszani, de még sincs saját gyereke, és ami vele járna...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.