2016. szeptember 11., vasárnap

ARCCAL A NEMZETI BESÚGÁS RENDSZERE FELÉ

GONDOLATVILÁGBAN BLOG
Szerző: Andrew_s
2016.09.10.


Az Uber után az állam a telekocsizást szemelte ki. Elvégre valamivel garantálni kell az államilag kedvezményezett taxisok lelki nyugalmát. Azonban ez így mégsem a teljes kép. Még a környezetvédelmi és egyéb szempontok mentén sem. A telekocsizás ellenőrzése egy másik vetülettel is bírhat. A Nemzeti Besúgás Rendszerének kialakítása jegyében.

Mely rendszerépítés nem egészen új. Már három évvel ezelőtt is
mondtak fel úgy tanároknak, hogy az ok a nem teljesen átszellemült ábrázat volt. Ami azt is jelenti, hogy az iskolai rendezvényen volt olyan, aki szükségesnek érezte a másik megfigyelését. Majd besúgását. Az pedig, hogy a sajtó egyik munkatársát az ÁVH módszertanát idézve szerették volna beszervezni, szinte csak tegnap volt. A kettő között pedig akár teljes ív is kirajzolható. A pedagógusok kölcsönös értékelésétől az Uber az adóhatóság ismerten gerinctelen, nem egyszer szándékosan provokatív ügynökeinek, bocsánat, munkatársainak fellépéséig elég széles ívet húz maga után a szociológiai rombolás rakétája. Nem interkontinentálisan, hanem lokálisan. Nem ballisztikusan, de olykor mégis halálosan.

A történelem ugyanis nem szűkölködik öngyilkosságba kergetett szereplőkben. A munkatársi, közösségi, környezeti körök szétzúzása ugyanis nem egy esetben a személyiség szinte teljes széteséséhez vezethet. Ami ellen sokszor az egyik legbiztosabb menekülésnek látszik a kimenekülés a helyzetből. Mikor merre. Ha lehet, másik munkahelyre, ha lehet másik országba. Ha egyik sem, akkor olykor egy másik létsíkra. Mert nem mindenkinek állnak rendelkezésére kormányzati pszichiáterek, és vele a
titkolt leletek. De ez nyilvánvalóan csak következmény. Annak a következménye, amikor visszaépül az a rendszer, hogy ember embernek nem farkasa, hanem potenciális besúgója, feljelentője, megfigyelője lesz. S amely rendszerrel kapcsolatban nem árt megjegyezni azt, hogy sosem jöhetett volna létre, ha nincs egy kritikus tömegtámogatása. Miközben persze tudjuk: a besúgói hálózat pont azt szolgálja, hogy az egyszer megszerzett hatalmat ne lehessen alulról, és hatékonyan kikezdeni...

ITT OLVASHATÓ 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.