A NIHILISTÁK MÁR A SPÁJZBAN VANNAK

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: KAPELNER ZSOLT
2016.09.15.

A miniszterelnök kötcsei beszédében nem volt semmi új. Semmi olyat nem hallottunk, ami a kormánypárt korábbi ideológiai állásfoglalásaiban ne hangzott volna már el. De találkozhattunk már ezekkel a gondolatokkal a történelemkönyvek sötét fejezeteiben is, láttuk már, hogyan váltak az ilyesféle nézetek a huszadik század legvérengzőbb autokráciáinak alapkövévé. Az ijesztő persze nem ez, hanem az, hogy mi erre itt és most, a 21. századi Európában ennyire vevők vagyunk.

Az Index különösen nagy eszmetörténeti műgonddal mutatta ki, hogy a miniszterelnök által Kötcsén vázolt világkép egyáltalán nem új keletű. Már a felvilágosodás 18. századi kritikusai (Tóth Gergely Jacobit említi, de már Rousseau sem beszélt másról) fájlalták, hogy a szabadelvű gondolat – „liberalizmus” – a hagyományos értékek – akkoriban: görög-római hazafiság, ma: a keresztény-nemzeti eszme – eróziójához vezet, hogy a társadalmat nihilisták kezdték uralni, míg az értékelvű elem háttérbe szorul.

Persze mielőtt túlságosan megörülnénk annak, hogy a miniszterelnök csak a felvilágosodás-kritikus konzervatívok és romantikusok veretes nótáját fújja – amely talán idejétmúlt, de mégsem vérlázító – érdemes egy pillantást vetnünk a nihilizmus elleni küzdelem gondolatának huszadik századi történetére.

A nihilista rémuralom elleni küzdelem leghangosabb szószólói ugyanis a múlt század ’20-as és ’30-as évei óta nem a fontolva haladó konzervatívok, sem a lánglelkű romantikusok, hanem a militáns szélsőjobboldaliak. „A magukat liberálisnak álcázó nihilisták – egy szűk elit, egy kisebbség, amely azonban már megszerezte a hatalmat a többség felett –, akik semmiféle értéket nem vallanak, azon fáradoznak, hogy megsemmisítsék a keresztény- és nemzeti alapú Európát” – ez nem nemzeti érzelmű széplelkek, sem putyinista ideológusok találmánya, ez a gondolat Ernst Jünger, Carl Schmitt és Alfred Rosenberg munkáiban lép a világtörténelem színpadára.

Orbán persze – a megnevezett úriemberekkel szemben – nem náci. Az ilyesfajta megbélyegzések általában nem csak értelmetlenek, de félrevezetőek is. Viszont – és ez lényeges – az általa vázolt világképben az Európát titokban (tévútra)vezető, szűk elit, nagyhatalmú, nihilista kisebbség képzete ugyanazt az ideológiai funkciót tölti be, mint Cion bölcseinek tanácsa a huszadik századi militáns szélsőjobboldalon: nevet, arcot, testet ad az elvont és megnevezhetetlen társadalmi szorongásnak, amely a nyilvánosságot uralja. Aki nem hiszi, nézze meg, milyen könnyedén simul bele a notórius antiszemita Csurka nem is annyira burkolt zsidózása – „ezek be akarnak ülni a zsűribe” – a miniszterelnök gondolatmenetébe.

Persze Orbán nem politikai antiszemita – miért is lenne az? Cion bölcseinek tanácsa nem létezik, az Európai Parlament viszont igen. A kelet-európai autokrácia újítása, hogy a jobboldali polgárság egy részének paranoid tudatát – mely minden csatornafödél alatt illegális kommunistát, anarchistát, zsidót sejt – kombinálja a végvári ügybuzgalommal, mely Bécs ellen vezetné a keresztes hadakat a magyarok istene nevében...

ITT OLVASHATÓ