A NAGY KÉPMUTATÁS

GÉPNARANCS - BANÁNKÖZTÁRSASÁG BLOG
Szerző: Andor Mihály
2016.09.05.

A kórház előtt, az utcán pizsamában, köntösben álldogálnak a betegek, és cigarettáznak. A dohány mellé egy kis kipufogógázt is szívnak. Nem csak kijelölt dohányzóhely nincs az épületben, a kórház kertjében sem lehet elszívni egy cigarettát. Pedig hát a szél elviszi a füstöt. Az ostoba rendeletek felnőtt embereket kényszerítenek megalázó helyzetbe.

Amikor az első rendeletet hozták a nemdohányzók védelmében, minden jóérzésű dohányos helyeselte. Valóban, ne kelljen mindenkinek munkahelyen, étteremben, moziban vagy bárhol nyelnie más füstjét. Méltányosnak és logikusnak tűnt egy dohányzásra kijelölt hely a munkahelyen, könyvtárban, mindenütt, ahol sok ember fordul meg. Ezt akár a régi vasúti hagyomány okos kiterjesztésének is lehetett venni, hiszen a vonatokon már nagyon régóta volt dohányzó és nemdohányzó kocsi.

Még az is ésszerűen indokolható volt, hogy a dohányneműk dobozán először elriasztó feliratok jelentek meg, majd félelmetes és gusztustalan képek. Ha ezzel a módszerrel akár egy fiatalt el lehet riasztani attól, hogy rászokjon a cigarettára, már megérte.

Aztán a helyzet fokozódott, és a nemdohányosok védelme átment irracionális boszorkányüldözésbe. Egyre másra születtek az ésszerűen már meg nem okolható korlátozások. Megszűntek a dohányzásra kijelölt helyek, sőt már a szabad ég alatt is korlátozásokat vezettek be: a parkokban, a villamos- és buszmegállókban, az üzletek és intézmények bejárata körül. Pedig aligha a dohányfüst az, ami a városi levegőben a legnagyobb ártalmas koncentrációban található. Egy cigaretta füstje semmi a fűtés, a közlekedés, az ipar légszennyezéséhez képest. De ahhoz képest is semmi, amit egy tábortűz, a kerti grillezés vagy a száraz gally elégetése okoz. Bizonyos számítások szerint, egy dohányos nyolc év alatt nem füstöl annyit, mint egy családi ház kéménye egy nap alatt.

Közben a nemdohányosok védelme mellé belopakodott egy másik képmutató érv is: a dohányzás visszaszorítása. Pedig mindenki tudja, a tiltástól és korlátozástól még egyetlen dohányos sem szokott le. Más a leszokás mechanizmusa, mögötte minden esetben valamilyen belátás és önkéntes elhatározás áll.

A képmutatás teljes sebességre akkor kapcsolt, amikor a fülkeforradalmi élcsapat úgy döntött, hogy a dohányárusításból a hatalmas adókon kívül kisajtol még egy kis pénzt, és – két legyet egy csapásra – a Horthy-korszakra emlékeztető trafikengedéllyel jutalmazza a hozzá lojális híveket, és talán a számukat is szaporítja. A gazdasági bizonytalanság idején már-már életpályamodellé tett 20 éves trafikosság igen vonzó lehet, sőt fegyelmező eszköznek is kiváló: rossz magaviselet esetén visszavonható. A páriává tett dohányos pedig szívjon! Eddig bárhol kaphatott cigarettát, most gyalogoljon vagy utazzon kilométereket, amíg Nemzeti Dohányboltot talál. Ez az utóbbi mozzanat a legkevésbé érthető. Senki sem gondolhatja komolyan, hogy azért fog valaki leszokni a dohányzásról, mert nem kap cigarettát az első sarkon. Jómagam két, egymást nem kizáró magyarázatot találok rá. Az egyik a hatalmi arrogancia: vésse eszébe a nép, hogy akármit megtehetünk. Féljen tőlünk! A másik, ami az egész dohányosok elleni boszorkányüldözést motiválja, és az Orbán-féle hatalomgyakorlás lényegéből ered: alkossunk még egy frontot, ahol embercsoportokat egymás ellen lehet uszítani.

Az emberek egészségéért aggódó élcsapat képmutatása az alkoholhoz való viszonyban lepleződik le igazán. Az alkoholizmus összehasonlíthatatlanul nagyobb károkat okoz, mint a dohányzás, mert amellett, hogy rongálja az egészséget, a társadalom szövetét is roncsolja. Még senki sem hallott olyanról, hogy valaki „dohányos állapotban” közúti- vagy munkahelyi balesetet okozott volna, belekötött volna valakibe az utcán, agyba-főbe verte volna a feleségét és a gyerekeit. Még senki sem hallott olyanról, hogy valaki „eldohányozta” volna a fizetését, házát, vagyonát. A dohányzó szülők nem teszik tönkre családjuk életét, nem nyomorítják meg gyermekeiket lelkileg...

ITT OLVASHATÓ