2016. szeptember 11., vasárnap

A KERESZTÉNYSÉG ÜTŐDÖTT PAJZSA

PUPU BLOGJA
Szerző: PuPu
2016.09.10.


A magyar kormány álláspontja az, hogy a keresztény Magyarország homogenitásának megtartása a feltétele annak, hogy sikeresek legyünk. Amennyiben munkaerőre van szükségünk, akkor azt a magyar családok támogatásán keresztül szeretnénk megoldani vagy a határon túli magyarsághoz fordulunk" – mondá a miniszterelnökséget vezető miniszter.Hát igen, támogatjuk a magyar családokat, első ütemben az Orbán, a Mészáros, meg a Tiborcz családot, de sorra kerül a te családod is, majd 3016-ban…
A három magyar – egy sváb, egy cigány és egy zsidó – összehajolt, és megvitatták e kérdést.
Dummkopf – mondta a sváb, és megcsóválta a fejét.
Dik mán, emelte az égre olajos tekintetét a cigány – ez megette a gyantát!
Ez mesüge, legyintett a zsidó, majd befújta magát dezodorral, mert gyanús lett neki, hogy miniszterelnök úr ’a pénznek nincs szaga, csak a tulajdonosának’ kitételt esetleg vele kapcsolatban alkalmazta, és ez gátja lehet a homogenitásnak.
A cigány nem élt ebből mély lelki életet, egy mellékmondatban felajánlotta, hogy mely területről vegyen szagmintát Európa Védelmezője, és elkezdte letolni a gatyáját, de a többiek megfékezték.
Majd sorba álltak és alkalmi kórust alkotva vad csujjogatásba kezdtek:
- Káposztába schupfnudli, Schweigermutter főzze ki, mutter butter törje ki!
- Kemény az én akaratom, ha migráncs jön, fejbeb… verem!
- Mondjanak bármit a gének, mi vagyunk a homogének!
Ezzel egymásba kapaszkodtak és nekiláttak abszolválni a bunyevác nagykólót…

Hát ide jutottunk, a magyar állam annyi sok hányattatás után megtért a vallási fundamentalizmus szelíd vizeire, legalábbis most ezzel vagyunk hányattatva.
Lázár miniszter a Makói Híradónak adott interjújában annyi baromságot hordott össze, amennyit csak tudott, persze erre utasítása is lehetett, hiszen Európa Pajzsa kiadta a vezényszót – ismét nekünk kell megvédenünk Európát.
Ebben csak az a kis hiba, hogy ezidáig még soha nem védtük meg Európát, ellenben állandóan egymással torzsalkodtunk, volt a kor Orbánjának, Molnárgyulájának és Vonagáborának is egy-egy maroknyi csapata, ezek ütötték egymást és együtt Gyurcsányt, majd felváltva és időnként helyet cserélve nyalták a Padisah és a Habsburgok seggét, miközben a török oda ment, ahova akart.
Ha már mindenképpen védelemről kell beszélnünk, akkor leginkább a Habsburgok védték a magyar érdekeket, melyek szerencsésen egybeestek saját érdekeikkel.
Minket még a Budai Vár visszafoglalásához is csak vonakodva engedtek oda.
Európa megvédi magát ma is, a Fény Elhozója meg azért küzd, hogy ne szóljon bele abba, hogy mire költjük a német, francia, stb. adófizető pénzét.
Merthogy annak megvan a helye, a Nemzetes Asszony bármennyit el tud tenni a sifonérba…

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.