KOLOZSVÁRI SZALONNA - NEHAZUGGY BLOG
Szerző: Molnár Bálint
2016.09.06.
Súlyos híreim vannak: kijöttek a második negyedéves GDP-re vonatkozó adatok, amelyekből egyértelműen látszik, hogy a helyzet nem csupán aggasztó, de egyenesen tragikus. 2013 vége óta egyre lassabb a gazdasági növekedés, a beruházási rátát csak az EU-s pénzek lehívása miatt érdemes jegyezni, miközben a magángazdaságban is egyre kevesebb új projektet valósítanak meg a vállalatok, az építőipar még mindig nagy erővel húzza lefelé a magyar növekedést és csak azért nem mi hajtjuk az európai seregeket, mert egyébként az Unió globálisan szarul teljesített ebben a negyedévben.
Szerencsére Magyarország gazdasági hanyatlása nem mindenkit érint egyaránt kedvezőtlenül. Az Európai Unió ellen folyó, egyelőre csak szimbolikusan véres magyar szabadságharc kellős közepén előkerült az Orbán-dinasztia eddig ritkábban emlegetett nyúlványa.
A főszerep ezúttal ifjabb Orbán Győzőé (a továbbiakban Győzike), aki Orbán Viktor öccse, az azonos nevű Orbán Győző bányatulajdonos másik fia a háromból. Akivel kapcsolatban a Direkt36 írta meg, hogy augusztus végén 291 millió forintos uniós támogatást nyert el egy olyan cég, amelynek ő az egyik tulajdonosa.
A műszaki eszközöket gyártó Gamma Analcont Kft.- ről van szó, amely egy megújuló energiával foglalkozó projektre nyerte a zsozsót, a projektet állítólag egy másik céggel közösen hajtják végre. A lap szerint így valószínűleg nem a Gamma Analcont kapja a teljes összeget, a cég egyébként nemrég egyedül is nyert uniós forrást: januárban 57 millió forintos támogatást kaptak a cég a „termelési kapacitásának” bővítésére.
A lényeg tekintetében elégedjünk meg ennyivel, egyéb részleteket a hivatkozott cikkben lehet találni, az alapvetés azonban ez itt: ha valaki azt hitte, hogy Orbán Viktor nemzetmentő és nemzetegyesítő forradalmár-szabadságharcos miniszterelnöknek van olyan pere és puttya, aki saját erőből áll a lábunkon, nem pedig a fényestekintetű enyves kezének köszönhetően, az hagyjon fel minden reménnyel.
Lévai Anikó és családfája, idősebb Orbán Győző, Tiborcz István, Orbán Ráhel már mind ismerős, hol itt, hol ott figyeltek be valamelyik közbeszerzés, állami pályázat, uniós talicska pénz árnyékából, Győzike viszont mostanáig viszonylag háttérbe szorult. Nem az a kérdés itt – mondom ezt elsősorban a fanatikus rajongóknak -, hogy 300 millióért felkelni sem érdemes, hogy ez a pénz sok vagy kevés, hanem, hogy egy újabb családtag áll a mi lábunkon. Láttuk Tiborcz Pityu semmiből indult diadalmenetét, amelynek során kihasított egy böszme nagy szeletet az illetékes szektorból. Kormányzati-apósi segédlettel. Most pont ugyanez történik. Győzike éppen most vesz el forrást és majd idővel piacot más cégektől, amelyek ilyen módon hátrányba kerülnek, adott esetben tönkremennek.
Ahogyan a vagyontárgyai révén a Viktorral semmiféle közvetlen kapcsolatban nem álló Mészáros Lölö téeszelnökből kiskirállyá avanzsált, Győzikének is csak ezek az első bizonytalan lépései a konszolidálódás felé. Miközben a Paks II nevű mutyi hazájában, ahol éjjel nem süt a nap és nem fúj a szél, ahol a kormány kézzel és lábbal üldözi például a szélerőműveket, ifjabb Győző megújuló energiaforrásokkal kacérkodik. Persze hogy nem ő a cég többségi tulajdonosa (papíron) és persze hogy az vesse rá az első követ, aki még a büdös életben nem nyert százmilliós, vissza nem térítendő uniós támogatásokat úgy, hogy a miniszterelnök testvére volt. Na, ugye. Az viszont eléggé cáfolhatatlan tény, hogy a maffiafőnök rokonsága semmiben nem szenvedhet hiányt. Az imperialista karvalytőke nem szipolyozhatja ki mostmár soha kishazánkat, inkább az Orbán-klán ellopja előle.
Napról napra egyre világosabb, hogy ez a hányingerkeltő nyitott könyv, ez a plebejus, vagyontalan isten átka, akit agyba-főbe vert az apja gyerekkorában (akit szintén Győzőnek hívnak), örökös frusztrációjában elveszítette azt a mércét, ami megállj-t parancsolhatna minden napra jutó aljasságainak. Ennek az egész családja közpénzből él, az európai támogatások úgy ömlenek hozzájuk, mintha nem lenne holnap, minél hangosabban ócsárolja Viktor a kizsákmányoló Uniót, annál kövérebbre hízik a családi kassza. Az egy Viktorra jutó két Győző lassan kevés ahhoz, hogy hordják, lapátolják, vasvillával forgassák a milliókat, százmilliókat, milliárdokat. Ha ezek 13-an lennének testvérek, akkor annyi a háttérben meghúzódó senkiházinak kellene vállalkozás, föld, kastély, jacht, összkomfortos, kacsalábon forgó palota. A műkincseket hagyjuk, az erdőszéli putri faláról nem ragadt rájuk semmiféle kultúra iránti igény...
ITT OLVASHATÓ
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.