TORNADRESZ ÉS KIDOBÓS - AVAGY MIÉRT NEM SPORTOLNAK TÖBBET A NŐK

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: Cserháti Éva
2016.08.28.

Számos felmérés bizonyította, hogy a fiúk nagyobb arányban sportolnak, többet, hosszabban és intenzívebben, mint a lányok, és ez a különbség, változó nagysággal ugyan, de felnőttkorban is megmarad. A gyerekek hároméves korig nemüktől függetlenül ugyanannyit mozognak, állítja a brit egyenlőségi iroda 2015-ös kutatása. A lányok azonban már ekkor kezdik észrevenni a női sportpéldaképek hiányát.

Lényegesen azonban hat éves kortól kezd hanyatlani  a lányok aktivitása. Ekkor kerülnek iskolába a gyerekek, tehát napi mozgásuk egy része intézményes keretek közé kerül. Az intézményesülés pedig magával hozza a nemekről élő sztereotípiák megerősödését, ami a lányokat az úgynevezett „lányos” sportok felé tereli – pl. tánc és torna,–, míg a fiúk átveszik a focipálya feletti uralmat.

Kora serdülőkor az az időszak, amikor a lányok nagyon nagy hányada hagyja abba a sportolást, aminek számos oka van. Egyrészt ebben a korban a kortárscsoport elismerése a legnagyobb húzóerő. A gyerekek akkor sportolnak, ha a barátaik is sportolnak. A lányok ekkor kezdenek olyan tevékenységeket választani, amelyeket a társadalom „nőiesnek” tart. És ezek közé nem tartozik se a foci, se a boksz, de sok esetben a rendszeres sportolás sem. Sőt, a nőiesség kifejezése gyakran a sportok és a sportolás teljes elutasításában nyilvánul meg. Azoknak a lányoknak, akik „fiús” sportot választanak, vagy komolyan végeznek bármely úgynevezett gender-semleges sportot, amelyhez nem kötődnek nemi szerepekkel kapcsolatos előítéletek – ilyen például a tenisz vagy az úszás –, nemcsak a társadalmi elvárásokkal kell szembe menniük, de sokszor kirekesztődnek a kortárscsoportból is.

A testnevelésórák tanterve még mindig csak a nemek biológiai különbségeit veszi figyelembe, a társadalmi nemi szerepekre jellemző előítéleteket nem, ezért a tornaórákon a lányok gyakrabban szereznek rossz tapasztalatokat, mint a fiúk. A gyerekek sportidentitása pedig épp az iskolai környezetben alakul ki. Mivel a lányok nagyobb arányban utasítják el a maszkulin versenyszellemre épülő játékokat – legyen az „kidobós” vagy sorverseny –, viszolygásukra az iskola üzenete az, hogy „nem alkalmasak, nem képesek sporttevékenységre”, és ezzel a gyerekek azonosulnak is.

A testnevelésóra a hipermaszkulinitás terepe, ezért a lányok viszonya a sporthoz jóval összetettebb, mint a fiúké.

Az iskolai öltöző, közös zuhany és mellékhelyiségek kialakítása és állapota rendkívül fontos abban a korban, amikor a lányoknál bekövetkezik a nemi érés és testük alapvetően átalakul. Nem beszélve a lányoknak egykor (és talán még ma is) kötelező tornadresszről, amíg a fiúk laza rövidnadrágban és rövid ujjúban szaladgálhattak.  Serdülőkorban a sportoláshoz könnyebben kapcsolódik szégyen- vagy megalázottságérzet, ami egy életre elveheti a lányok kedvét a rendszeres, aktív mozgástól.

Az iskolán kívüli sporttevékenységben való részvételt alapvetően meghatározza az, hogy a lányok mozgástere és szabadsága jóval kisebb, mint a fiúké. A szülők hamarabb engedik önállósodni fiúkat – nyugodtan rúghatja a bőrt a grundon suli után –, míg a lányokat gyakran továbbra is kísérgetik a különórára.

A családnak is hatalmas szerepe van a lányok sporthoz fűződő kapcsolatának kialakulásában. Csecsemő koruktól kezdve a fiúkat hagyományosan a hevesebb játékokra biztatják, míg a lányok a csendes elfoglaltságokkal vívhatnak ki elismerést. Kisgyerekkorban a fiúk jellemzően közszereplőket, sokszor sportsztárokat neveznek meg példaképnek, míg a lányok hajlamosabbak a szülőket tartani követendő mintának. Ennek egyik oka természetesen a női sportsztárok hiánya. Az apának kiemelkedő szerepe jut abban, hogy a gyerekek, de különösen a lányok sportolnak-e. Ha a családban a szülők azonos mértékben sportolnak, vagy, ha az apa biztatja lányát a sportolásra, akkor az nagyobb eséllyel fog felnőtt nőként is rendszeresen mozogni...

ITT OLVASHATÓ