Szerző: H. R.
2006.08.03.
Nem élveztem sokáig a „gyűjtő” vendégszeretetét, rövid időn belül elkerültem a Hűvösvölgyi úton lévő nevelőotthonba. Érkezésemet követően annyira emlékszem, hogy ülök az igazgató irodájában, keservesen sírok, és baromira menekülnék, ha tehetném. Az a pár hónap, amit ott töltöttem, igazából jól telt, a nevelőnők többsége rendes volt. Ekkor már harmadik osztályba jártam, egy közelben lévő iskolába, három villamosmegállónyira. Szép környéken helyezkedett el, dombos, erdős, igazi csendes hely.
Az iskolába a nevelők vittek és hoztak minket. Az órák végeztével lent vártak, indulás előtt mindig sorba kellett állnunk, valószínűleg a létszámellenőrzés miatt. Nem volt jó érzés… Nem lehetett megszokni, hogy miközben sorakozol, mindenki titeket néz.
Soha semmi probléma nem volt az otthonban, egész jól elvoltunk, a focival is ott ismerkedtem meg, és ott kaptam életem első stoplis cipőjét. Annak nagyon örültem.
Aztán egyik nap három társammal kitaláltuk, hogy meglépünk a suliból. A szökés napján már vártam az utolsó órát, így amikor eljött, nekivágtunk. Hátul mentünk ki a dombos, erdős rész felé, ott könnyen el lehetet tűnni. Társaim már az elején meggondolták magukat, így egyedül maradtam. Futottam az erdős részen, ahogy csak bírtam. Egy ideig még hallottam is, ahogy a nevelőm a nevemet kiáltja. Megfordult a fejemben, hogy visszafordulok, de féltem, hogy mi lesz utána, így mentem tovább. Menetközben, emlékszem, a kék kord nadrágom a combomnál kiszakadt. Így jutottam el az egyik villamos megállóig. Jött a villamos, én felszálltam. Rettegtem, de izgi is volt: épp szökök!
Aztán metróztam, majd kétszeri átszállással haza is értem. A kapu zárva volt, így csengettem. (Olyan csengőt kell elképzelni, ami nem hangot ad, hanem egy lámpa gyullad ki a lakásban.)
Anyám jött ki. Úgy csodálkozott, hogy szerintem fel sem fogta, hogy én állok ott. Kérdezte mi történt. Mondtam, hogy semmi, csak megszöktem, és nem akarok visszamenni. Anyám beengedett, leültünk a konyhában és beszélgettünk. Közben nevelőapám is hazaért, és olyan dühös lett, hogy elővette a sodrófát, és megfenyegetett, hogy ha nem megyek vissza, agyonver...
ITT OLVASHATÓ
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.