Szerző: Éva28
2016.08.22.
Nyugi, nem a nyáron szerzett ráncokat akarom számbavenni, sőt nem is a leadott/felszedett kilókkal foglalkoznék. Bár még az is lehet… Mit szólnátok egy kis coachinghoz?
Ugye nem baj, ha egy kicsit coach-ingolunk?! Lassan úgyis itt a szeptember, indul a suli/ovi/bölcsi, visszatérünk a kerékvágásokba, kipihenve látunk neki új dolgoknak, munkát keresünk, ilyesmi. Ugyan még benne vagyunk a nyárban, talán nem kellene nagyon komolyra és melósra venni a stílust, de fogjuk rá a mai esős időre, hogy valamiért előjöttek bennem bizonyos szakmai kérdések, témák. Elkezdtem morfondírozni gyakori, mondhatni, tipikus eseteken, illetve a közelmúltban is volt pár olyan érdekes élményem, ami mindezt előhozta belőlem.
Mi, coachok, pszichológusok, mindig hangoztatjuk, hogy akkor tudunk sikeresen élni, kiegyensúlyozottan létezni, dolgozni, tenni bármit, ha összhangban van az agyi, az érzelmi és a testi, zsigeri működésünk. Hiába tudjuk sokszor az agyunkkal, hogy mit kellene tennünk (pontosabban: mit várna el tőlünk a világ, a család, a szűkebb környezet, a cég stb., hogy tegyünk), de ehhez semmi érzelmi, szívből jövő motiváció nem társul részünkről, akkor nehéz lesz. Vagy amint nekilátnánk csinálni azt a bizonyos feladatot, kinyitjuk a megfelelő file-t a számítógépen, bemegyünk az irodába, aztán görcsbe rándul a gyomrunk, megfájdul a fejünk, vagy bizonyos idő múlva észleljük, a vállunk és a nyakunk egy merő feszültség, görcs. Sajnos a legtöbbször nem figyelünk ezekre a jelekre. Jellemzően már csak akkor mondjuk, hogy ennek lelki okai vannak, túl sok a stressz, nagy rajtunk a nyomás, amikor már komoly fizikai tünetek, krónikus betegségek formáját öltötték és járjuk velük a hadak útját.
Ha ez a téma (stresszbetegségek, megküzdés) különösképpen érdekel valakit, Máté Gábortól is érdemes olvasni róla például itt!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.