NEMCSAK A PÉNZ, HANEM A MEGBECSÜLÉS MIATT - EGY EMIGRÁLNI KÉSZŰLŐ HÚSZÉVES LÁNY LEVELE

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: Simai Dalma
2016.08.18.

Simai Dalma Miskolcon él, és úgy érzi nincs más választása, mint elhagyni az országot. Bár a Mérce eddig nem közölt le olvasói leveleket, most kivételt teszünk, sőt arra buzdítunk mindenki mást is, hogy Dalmához hasonlóan írja meg, ő miért maradna, vagy mi kényszeríti arra, hogy elhagyja az országot. Hátha ezek a történetek is segítenek abban, hogy magyarok millióinak valós problémái, a mindennapokban megélt kilátástalanság kerüljenek a politika és a közéleti viták centrumába:

"Magyarországon élek és tűkön ülök, hogy kijussak Angliába. Az indok igencsak egyszerű: Nincs más választásom!

20 éves lány vagyok, és Miskolcon élek a barátommal és a családjával. Egy testvérem van, aki még anyukámmal él, szívességből az egyik ismerősüknél. Testvérem egészségügyi dolgozónak tanul egy neves miskolci iskolában, anyukám pedig konyhán dolgozik.

Én érettségi után elkezdtem az egyetemet, magyar- és etikatanárnak készültem. Azért ezt a szakot választottam, mert úgy hirdették, hogy magas ösztöndíj lehetőség van, és amúgy is szeretek beszélni is, és az irodalmat is…
 
A tanári karon a KLIK-től kaptuk ösztöndíjat. Azt mondták, hogy legkésőbb november közepén utalják (miután felhívtuk őket) visszamenőleg, aztán havonta kapjuk. Ezt az ösztöndíjat március legvégén kaptam meg, amikor már eldöntöttem, hogy így nem mehet tovább.

Dolgoztam az egyetem mellett, de tanári szakon volt olyan nap, amikor reggel 8-tól este 7-ig tartottak az órák, hisz osztatlan képzésen két szakot egyszerre végzünk el. A fizetésem összegéről nem beszélnék, de egy kicsit sem fedezte az ellátásomat. Barátom szülei nagyon kedvesek, nem kértek tőlem még a rezsibe se, de ez nem maradhat így 6 évig. Mégis mi a fenének maradnék ilyen helyzetben? Miért nézném a dolgozó anyukám és az okos testvérem szenvedését még ki tudja meddig?

Fél év után hagytam ott az egyetemet, miután az első félévben egy forintnyi ösztöndíjat sem kaptam, és muszáj volt teljes munkaidős állást vállalnom. A döntésemben nemcsak az ösztöndíj hiánya játszott szerepet, hanem legfőképp a létbizonytalanság, nem láttam magam előtt perspektívát, hogyan élnék még 6 évig barátom szüleinek a nyakán.

A diploma utáni időszakra sem tudok pozitívan gondolni. Azt látom, hány tanárom él albérletben, vagy az iskolájától messze, a szüleinél (40-50 évesen is), és hogy ők sem mertek több gyereket vállalni, és nekik sincs saját, önálló lakásuk (ha mégis van, akkor leginkább külső segítséggel). Én szeretnék házat is, és gyerekeket is, viszont nem igazán látok magam előtt olyan embert, aki hitel nélkül, tanári fizetésből az átlagszínvonal felett él egy picivel is...

ITT OLVASHATÓ