MIÉRT ILYEN ORBÁN ELLENZÉKE?

PUPU BLOGJA
Szerző: PuPu
2016.08.29.


...Orbán ellenzékének demokratikusnak nevezett oldala két valóságos és néhány pszeudo-pártra oszlik.
A fene tudja, hogy mennyire igaz, mert erre csak a választások adhatnak egzakt választ, állítólag a szocialisták képezik a legnagyobb baloldali-demokratikus pártot.
Ők azok, akik a családi vagyont negyed század alatt sikeresen felélték, úgy materiálisan, mint ideológiailag.
Lehetett volna belőlük egy remek szociáldemokrata - szocialista párt is, de nem lett.
Ennek fő oka talán az, hogy vezetőik azt gondolták, hogy a hatalomért folytatott harcot elsősorban párton belül kell megvívni, és közben elfelejtették, hogy a hatalom nem cél, csak eszköz egy cél elérése érdekében.
Így aztán elfelejtettek célt tűzni maguk elé, vagy ha tűztek is, akkor azt olyan nyakatekert és körülményes módon tették, hogy abból potenciális választóik semmit sem értettek.
A szocialista választó ugyanis nem filozófus, ellenben két lábbal áll a valóság talaján, és szereti azt, ha egyszerűen és egyértelműen fogalmaznak.
Ha nem így tesznek, akkor elfordul és megvonja a vállát, mert azt hiszi, hogy az ő életét nem befolyásolja a politika.
Rosszul hiszi, de hát idő kell míg erre rájön, és ezalatt a változtatáshoz szükséges fegyvereket már ki is csavarták a kezéből.
Szocialistáink egyszerűen eltékozolták szavazóbázisukat, a rendszerváltás után egymást legázolva igyekeztek elhatárolódni attól a rendszertől, mely felemelte őket, mely nyugodt életet és kiszámítható holnapot adott nekik, gyermekeiknek pedig lehetőséget a társadalmi ranglétrán való felkapaszkodásra.
Hogy honnan jöttek, hamar elfelejtették, ha az ember hinne nekik, akkor azt kellene feltételezni, hogy ebben az országban csupa gróf, meg birtokos nemes élt, az ostoba proligyerek képtelen volt szembenézni azzal, hogy nem valami úri kaszt tagja, hogy apja kétkezi munkás volt, a nagyanyja meg esetleg cselédlány.
Így aztán odalett a kádári örökség, az öntudat, és erre szépen rásegített a gyáripar szétverése, a nemzedékek alatt felhalmozott vagyon szélbeszórása, meg annak felismerése, hogy ettől kezdve csak a pénz beszél.
Vezetőik is zavarodottan álltak, mint liba a lakodalmi ebéd előkészületeit szemlélve, aztán némelyikük rájött, hogy itt neki is teremhet babér, és ettől kezdve a párt eszközzé degradálódott a rablókapitalizmus harcmezején.
Nem volt már szó ideológiáról, osztályokról, nem volt szó szolidaritásról, humanizmusról, szó lett viszont 70-30 százalékos osztozkodásról, vagyonfelhalmozásról, megalkuvásról, trükkökről, csak az emberekről esett kevés és többnyire hazug szó.
Oda jutottunk, hogy ma a pártnak egy sufniban van a székhelye, mert a párt székháza a volt pártpénztárnok tulajdonába került, aki mögött a tőke felhalmozásának idején nem Marx állt, az nyilvánvaló...
Közben a tagság éli a nyugdíjasklubok csendes életét, emberfia nincs közöttük, aki szembe merne fordulni Laci bácsival, aki alkotóan tudja alkalmazni barátai munkamódszerét: tud ellenséget mutatni számukra, akit gyűlölni lehet, aki ellen harcolni kell, és láss csodát, az ellenség nem a jobboldalon van...
Az ősbűn Kádár megtagadása volt, jóllehet ez lehetett volna az összetartó erő, hiszen annak a rendszernek annak ellenére, hogy kétségtelenül és bevallottan diktatúra - a többség diktatúrája (micsoda nagy bűn ...) volt, rengeteg pozitívuma is volt, melyekből akár át is lehetett volna menteni egyet-kettőt a megváltozott körülmények közé is, de a doktriner ostobaság ezt ellehetetlenítette.
Régi igazság: akinek nincs múltja, annak jövője sincs...
Mára a szervezet összeesett, hol van már az az idő, mikor minden településen jelen voltak a szocialisták, hol van már az az idő, mikor tekintélyes emberek álltak ki törekvéseik mellett...
Mára szocialistának lenni ciki lett, a fiatalok úgy menekülnek a környékéről is, mintha a pártot a Zárai-Vámosi házaspár vezetné, a párt vezetése meg még mindig el van foglalva saját magával.
Ha Orbán eléri deklarált célját, a magyar baloldal teljes megsemmisítését, az eredményt a szocialisták megköszönhetik maguknak.

A Demokratikus Koalíció sem remekel.
Már maga a párt létrejötte is hiba volt, habár ezt akkor nem lehetett még tisztán látni.
Gyurcsány előtt az a kérdés merült fel, mint az etnikum előtt, mikor a purdé beleesett a pöcegödörbe: fürdessük meg, vagy csináljunk másikat?
Ő a második verziót választotta, de mivel az egyébként már felhígított és tönkregyalázott ideológiát nem akarta magával vinni, hát újat gyártott - az elméletekhez mindig volt érzéke...
Demokrata pártot álmodott meg, de ehhez a feltételei meglehetősen nehezen jöttek össze.
Új pártjának tagsága részben a szocialistáktól érkezett, ők saját elhatározásukból követték Gyurcsányt, abban a hitben, hogy egy jobb, hatékonyabb, ütőképesebb és tisztább szocialista pártot hoznak létre.
Gyurcsány csendben elviselte ezt, de az ő elképzelése már más volt - ő egy demokratikus gyűjtőpártot szeretett volna létrehozni, melynek köze sincs a múlthoz, melyben otthonra lel liberális és konzervatív demokrata egyaránt, mely párt mindenkié, aki demokrata.
Márpedig ami mindenkié, az tulajdonképpen senkié sem, ugyanis a demokrataság csak abban az esetben érték, ha a diktatúrával áll szemben, egyébként a társadalom természetes állapotának illene lennie.
A liberálisok sátra éppen összedőlőben volt, mikor néhányuknak kapóra jött az új párt, és lehet egy-két konzervatívot is találni a környéken, akiket sajátjaik kigolyóztak vagy perifériára szorítottak, esetleg nem adtak ambícióiknak tág teret, de sok volt szocialista politikust is, akik szintén nem tartoztak volt elvtársaik kedvencei közé.
Kellettek az ismert nevek, de egyikük sem adta olcsón magát, mindegyiket ki kellett elégíteni valamilyen pozícióval, ez pedig nem növelte a hatékonyságot.
A pártnak alapításakor több tagja és regisztrált támogatója volt, mint ma.
Én ezt azzal magyarázom, hogy a DK is vezérelvű párt, csak éppen annak előnyeit nem tudja kihasználni, lévén Gyurcsány született demokrata, aki szándékán túl úgy keveredett ebbe a szerepbe, mint Pilátus a krédóba, de azért szerény ábrázatot vágva a dologhoz elviseli valahogy...
A vezérelvű pártok nagy hátránya, hogy gyakorlatilag mindenben a vezér dönt, többnyire nincsenek fékek és ellensúlyok, mindenki a vezérre pislog véleménye kialakításakor - és ez itt is így van.
Emellett tág tere nyílik a karrieristáknak is, hiszen ha valaki jól fekszik a vezérnél, akkor azt csinál jóformán, amit akar, egyengetheti vazallusai útját, építgetheti saját karrierjét abban a reményben, hogy egyszer még talán koalícióképes lesz a párt, és akkor megtérül a befektetés.
Gyurcsány nagyon tehetséges ember, de nagyon kevés érzéke van a gyakorlati tevékenységhez, ő inkább az elméletek embere.
Sajnos, nem mentes attól az emberi hibától, hogy olyanokkal szereti körülvenni magát, akik sztárolják őt, és valahogy sehogy sem sikerül olyanokat a pártba vonzani, akik azonos súlycsoportban lennének vele.
Itt van mindjárt Bokros, akinek ott lenne a helye egy ilyen típusú pártban, de mégsincs ott, és ahogy látom, ezt sem a pártelnök, sem a MoMa névre hallgató demokrata kör vezetője nem is nagyon bánja.
De a második vonalban sincs túl nagy tolongás, ennek oka az lehet, hogy a párton belül nincs verseny a pozíciókért, a pártelnökhöz való hűség többet nyom a latban, mint a tehetség.
A párt nagy bűne, hogy nincs jelen a fiatalok között, szervezettsége sem túl erős, a falusi haknizások inkább a pártelnök imázsát erősítik, mint a pártot.

Mindkét pártnak nagy baja, hogy nem él benne a mai magyar, főként a falusi valóságban.
Mindkét párt, bár más és másmilyen módon fővárosi párt, a munka is többnyire erre a területre szorítkozik, a szocialisták egy-két faluval kapcsolatos megnyilatkozása is inkább az adott szakterület felelősének személyes ambícióján múlik.
A leggyengébb pont mindkét pártnál a kommunikáció, pedig a politikai verseny a mai világban leginkább kommunikációs verseny.
Itt sem vagyunk képesek kielégítő teljesítményt nyújtani, és kárt itt a pénzre hivatkozni.
Igaz, az ország kékbe borult, de ügyes kommunikációval ezt át lehetne fordítani a Fidesz ellen, hiszen, ha van pénzkidobás az ablakon, hát akkor ez aztán az, a javából.
Mégsem fordítja le egyik párt sem ezt a temérdek pénzt, hogy a klasszikus példával éljek lélegeztetőgépre, hanem kommunikátoraik bambán bámulják a hazugsághegyeket.
Igaz, egy óriásplakát tenger pénzbe kerül, de meghekkelni ezeket filléres kiadást jelentene, nemmellesleg fiataloknak való igazi feladatot, merthogy a fiatal úgy van ezzel is, mint a szex-el, jobb szereti csinálni, mint pofázni róla.
De nem, mert ehhez is hiányzik a politikai és hétköznapi bátorság...

ITT OLVASHATÓ