Szerző: Hargitai Miklós
2016.08.07.
Úgy viselkedik a jelenlegi hatalom a városi fákkal, mintha valami személyes elszámolnivalója lenne velük – könnyen alakul ki az emberben ez a vélemény a közelmúlt állami beruházásairól szóló híreket figyelve. Érdemes egy kicsit visszanézni: vajon az elődök is ugyanilyen fanyűvők voltak-e.Van egy legendás – és sajnos már másfél évtizede halott – alakja a magyar zöldhistóriának, akit mindenki kalaplevéve emleget, amikor Budapest fáiról esik szó, pedig aktív éveiben a Fővárosi Kertészeti Vállalat igazgatója volt. Radó Dezső Fák a betonrengetegben című alapműve már 1981-ben közérthetően megfogalmazta azt, amit a mai politikacsinálók láthatóan nem értenek:
„A ház csak fával együtt kelti az emberi lakóhely benyomását”.Ha valaki nem hiszi, sétáljon végig mondjuk a II. kerületi Lipthay és Frankel Leó utcák párhuzamos szakaszán egy forró nyári délutánon: az előbbi kopár, mint egy kőfejtő, az utóbbit árnyas fák ékesítik (szó szerint), összehasonlíthatatlanul kellemesebb miliőt és négyzetméterre vetítve nagyjából 25 százalékos ártöbbletet biztosítva.
A fák összes ökológiai szolgáltatását nemhogy beárazni, de összeszámolni is nehéz. Szén-dioxidot kötnek meg, oxigént bocsátanak ki (egy 80 éves lombos fa képes egy felnőtt ember oxigénszükségletét fedezni), párásítják, pormentesítik, valamint a párologtatás és az árnyék együttes hatásával hűsítik a levegőt (akár 6-7 fokkal a környezethez képest). Lefogják a zajt: a lombkorona visszaveri a hanghullámok egy részét, a levelek susogása pedig részben elnyomja, részben kellemesen ellensúlyozza a mechanikus zörejeket, csökkentve a zajártalmat. Erre a sok áldásos hatásra a XIX. század óta, az első közparkjaink létesítésétől figyelnek oda tudatosan a várostervezők...
ITT OLVASHATÓ
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.