MI IS AZ A TÁRSADALMI TELJESÍTMÉNY, ÉS MIÉRT NEM ÉRDEKES AZ OLIMPIA?

1000 A MI HAZÁNK BLOG
Szerző: HaFr
2016.08.21.

Orbán helyesen mondta (ha nem is fogalmazott pontosan, ezért hadd korrigáljam): vérzivataros időkben a magyar nép sikervágyát mindig az olimpiai érmekkel törekedtek csillapítani az utóbbi száz év döntően diktatórikus vezetői. A társadalmunk sikertelenségét kompenzáló fikció a "sportnemzetről" abba a legártatlanabb szférába csúsztatta az önkiteljesítést, amelytől a legkevésbé kellett tartaniuk a politikai vezetőknek, a sportsikerek hajszolása visszatérően jó eszköznek tűnik a társadalom manipulációjára. Ebbe a narratívába illeszkedik Orbán is, akinek ráadásul az egész kormányzása a hadiállapot jegyében zajlik, amelynek a sport, íme, a "pozitív" (támadó) frontja, a migráció, Brüsszel és Soros a "negatív" (védekező) frontja, de egyként a manipulációt szolgálják a valós társadalmi teljesítményről való beszéd helyett. (Közben ez az egész stílus nemcsak baljós, de vicces is a jelen esetben, amikor a sportolóink talán a Pekinget követő legsikertelenebb olimpiát abszolválták, ejnye.)

Megírták már mások is, sikeres nemzeteknek nincs kitüntetett szükségletük olimpiai babérokra. Önmagukkal békében élő társadalmak a sikereket döntően másképp mérik: egy Porsche 911 gyártásmérnökeinek (nem pedig az összeszerelőinek) és ellátási láncának teljesítményével, a svájci vasúti rendszer (ideértve a jegyfoglalási rendszertől a mozdonyokon, a szerelvényeken és a villamosításon keresztül az alagutakig és az állomásokig mindent) komplex minőségével, egy német kisváros templomtéri piacának 800 éves polgári tradícióival, a finn iskolarendszer folyamatos fejlődésével, a dél-koreai életszínvonal emelkedésének utóbbi harminc évével, az egyetemek autonómiájával, az igazságszolgáltatási rendszerbe vetett hittel, és ha már a sportról is szó van, inkább a tömegsport, mint a versenysport erejével -- illetve mindösszesen azzal, ahogy ez egyetlen társadalmi rendszerré áll össze, amelynek tengelyében az értékteremtés áll. Ami a legfontosabb: mindez a valóság jegyében zajlik. Az említett dolgokat a névértékükön kezelik, ahogy a politikát és a helyi állami vezetőket is, mindegyiknek megvan a funkciója, illeszkednek egy tágabb társadalmi rendbe és identitásba, amelyről folyamatos, értelmes diszkusszió zajlik a NZZ, a Welt, a NYTimes, a Le Monde, a New York Review of Books hasábjain, a gondolatok bekerülnek a nyilvánosság áramába, és találkozva a tradíciókkal és a legjobb gyakorlatokkal mindig a valósághoz igazítják a tömegek percepcióját. Röviden: nem hazudnak maguknak, következőleg nem engedik meg ezt a politikusaiknak sem...

ITT OLVASHATÓ