TÉNYTÁR BLOG
Szerző: Ténytár
2016.08.30.
Ezen a nyáron sem történt nagy meglepetés a NER háza táján: többek között kiderült, hogy a játszóterekre szánt EU-s pénzt is ellopták, miután az EU csalás elleni hivatala elkezdett vizsgálódni az ügyben.
Az útépítési bizniszt is átszabták - mostantól még drágábban épülhetnek utak kis hazánkban, ráadásul úgy, hogy borítékolható a borítékosztás a pályázat megnyerése után, ha értitek mire gondolunk.
Természetesen nem is lenne Fidesz a Fidesz anélkül, hogy újabb piackorlátozó, meghatározott üzleti köröket monopolhelyzetbe hozó intézkedést vezessen be. Ezúttal a városnéző-buszok piacáról szorítják ki a konkurenciát, hogy végül egy vállalat vihesse az egész piacot, felsrófolva az árakat.
S persze a felsorolásból nem maradhat ki a legújabb Rogán-találmány, amely nem is biztos, hogy valóban Rogánéké, ugyanis korábban egy nagyon hasonló dolgot már levédettek. Az állítólagos találmányt egyébként a MobiSign cég jegyzi, amely egyébként teljesen véletlenül a kormánytól az Új Széchenyi Terv keretein belül 256 millió 800 ezer forint többségében EU-s forrást kapott a fejlesztésre, majd jó pénzért el is passzolta a technológiát több ügyfélnek, például a Magyar Telekomnak is...
ITT OLVASHATÓ
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.