2016. augusztus 4., csütörtök

KUBATOV BEISMERŐ VALLOMÁSA

CSEPELIEK BLOGJA
Szerző: csú
2016.08.03.


...Annak idején kiderült, hogy Laborc valóban beszélt a bűnözővel, de neki ez akár hivatali kötelessége is lehetett. Egy titkosszolgálati vezető ugyanis nem feltétlenül válogathatja meg, hogy kivel áll szóba. Akitől információt remél, azzal leül, ha ezt az átlagember gyomorforgatónak is találja. Szilvásyról viszont kiderült, hogy nem lépett kapcsolatba Portikkal. Jogerős ítélet szól erről.

A Fidesz pártigazgatója azonban elismerte, hogy beszélt Vizoviczkival. „Politikus vagyok, az a dolgom, hogy találkozzam emberekkel" – kommentálta az esetet. Más kérdés, hogy Kubatovnak politikusként tényleg dolga-e olyan emberekkel szóba állni, akik azt vetik fel: ha kiszabadulnak az előzetesből, készek ellenzékiek ügyeinek feldobására.

Ez már csak azért is aggályos, mert korábban Portik és Laborc állítólag a Fidesz besározására szövetkezett, amit a mai kormányoldal akkor feldúltan fogadott. Ezt a vádat soha nem bizonyították, de a bélyeget az MSZP-re sütötték. Most az a kérdés, Kubatovon ragad-e a bélyeg. (nol)

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.