KÖVÉR ZSÁKMÁNYOK, SOVÁNY ERKÖLCSÖK

PUPU BLOGJA
Szerző: PuPu
2016.08.11.

Írtam már róla, a helyzet azóta nem sokat változott.
Attól se sokat változik, hogy Kövér László a maga határozott módján hangot adott nemtetszésének a Fidesz köreiben fellelhető korrupció, botrányok és rongyrázás ellen.
Ő sem mentes persze azoktól a bűnöktől, melyeket most párttársai szemére vet, emlékezzünk csak Kövér Szilárd legendás nyomdáira, de úgy tűnik, - talán egyedüliként virtuális pártja vezérkarából - belőle még nem tűnt el teljesen a veszélyérzet.
Ugyan tudja, hogy erkölcsi téren tettestársaival nemigen tud már mit kezdeni, de legalább a látszatot őrizni törekszik.
Ő talán az egyetlen, aki merheti vállalni annak kockázatát, hogy akár Orbánnak is felvessen egy-két kényelmetlen témát, hiszen ő régi harcostárs, s a régi harcostársaknak vannak bizonyos privilégiumaik.
Azért persze a régi harcostársak helyzete sem egyszerű, ezt Sztálin elvtárs óta tudjuk.
Természetesen az ő lehetőségei sem korlátlanok, volt már, hogy Orbán megfegyelmezte őt is, de a többiekhez képest ő a császár, hiszen a többiek egytől-egyig szánalmas csicskák.
Az utolsó potentát, aki még számított valamit, az a Publimont sáncai mögött várja a számára kiutalt jégcsákányt.
A többi régi harcostárs ma már nem tényező, emellett a szájuk be is van tömve kövér pénzkötegekkel, melyekről vétkes könnyelműség lenne lemondani.
Az új katonák és egyszerhasználatos caporegiméik pedig könnyen helyettesíthetők, hiszen darab-darab, úgyis azt kell tenniük, amit a Vezér előír számukra.

A banda szervezeti felépítése klasszikus és egyszerű: minden kérdésben Orbán dönt, élet-halál ura, ő szabja meg, hogy kinek mennyi jut a zsákmányból, minden szál az ő kezében fut össze.
Eleinte ez üzemelt is rendesen, csak menet közben egyre több lett a szereplő, egyre éhesebb szereplők jöttek, és ezeket etetni is kellett, a vezér marka meg el volt foglalva azzal, hogy a saját zsákmányát tartsa, így aztán időnként egy-egy szál kicsúszott a kezéből
A zsákmányt árgus szemmel figyelték a vazallusok, és ahol szerét ejthették, megkaparintották a felügyelet nélkül maradt mócsingokat, és oda-odakaptak hozzá.
Nem egy nagy teljesítmény, de sokuknak még annyi esze sem volt, mint a Vezérnek, aki legalább a szómágia szintjén képes még hülyébbé tenni egyébként is ostoba választóját, elhitetve vele, hogy a saját telkén épített stadionra fordított adóátengedés nem közpénz.
A buzgó vazallus lop, mint a szarka, és valami morbid pofátlansággal Voldemort nagyúrnak szólíttatja magát, jóllehet ilyen nevű hiéna eddig még nem szerepelt sem egyetlen irodalmi műben, sem a Nagy Magyar Politikai Állatkertben...
Magyarember hajlamosa világot pragmatikusan szemlélni, az ég kék, a fű zöld, a politikus lop, hát hadd lopjon, míg én is lophatok, ugye, - de a helyzet az, hogy a kisembernek ma már gemkapocs és filctoll se jut, ellenben mehet rabszolgának a helyi potentátokhoz.
Ez a potentátnak sem túl jó, mert a közmunkás névre hallgató Tamás bátyát könnyen felválthatja egy potenciális John Brown, úgyhogy hátat fordítani neki egyre kevésbé biztonságos.
Embertársaink rabszolgasorban tartása ugyan kielégíthet bizonyos mentális igényeket, de Kunta Kinte jövedelemtermelő képessége alacsony, és gondolni kell lassan azokra az időkre is, amikor majd az Európai Unió fejőstehenének teje elapad...

ITT OLVASHATÓ