2016. augusztus 30., kedd

KICSIT MÁSHOGY LISZTÁZZA AZ IDÉN A "MIGRÁNS TANULÓKAT" A KORMÁNY, MINT EGY ÉVE

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: DIÓSZEGIHORVÁTHNÓRA
2016.08.30.


Alig néhány hete, hogy nyilvánosságra hoztunk egy „Adatszolgáltatás a migráns tanulókról” című levelet, amelyet a tankerületi igazgatók küldtek ki az iskoláknak. Utólag kiderült, hogy ez amolyan bevett (egyéves…) gyakorlat. Csakhogy most előástunk egy tavalyi, hasonló témájú levelet is. Érdemes megfigyelni, mekkorát fordult azóta a világ kereke.

Míg az idei levélben már határozottan csak a migráns tanulókról volt szó (okozott is némi zavart a fejekben, hogy tulajdonképpen ki is tekinthető migráns tanulónak…), addig tavaly nagyobb figyelmet fordítottak még a tankerületi igazgatók arra, hogy pontosan elmagyarázzák, hogy kikre is gondolnak. Nos, lássuk:

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.